BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egymillió tonna gabonát adnának el Kínának

Inkább gazdasági puhatolózás, mint konkrét megegyezések jellemzik a Gyurcsány Ferenc vezette kormányküldöttség és a kíséretében lévő mintegy 30 fős gazdasági delegáció Pekingi látogatását. A cél a kölcsönös lehetőségek kihasználása - fogalmazott Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter.

A kínai-magyar csúcson aláírták a Malév és a Hainan légitársaság járatmegosztási szerződésének meghosszabbítását. A Hainan korábban érdeklődött a Malév privatizációja iránt, de végül nem pályázott. Pekingben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kérdésünkre - megpróbálták-e meggyőzni a Hainan Airlines csoport elnökét az újrapályázásól? - azt mondta, a privatizációról egyáltalán nem esett szó. Arról viszont igen, hogy szükség lenne egy sanghaji járatra is, valamint bizniszosztályra a repülőgépeken - tette hozzá.

A Hainan-tárgyalásokkal egy időben 61 tárgyalóasztalt állítottak fel a helyszínen, ez azt jelzi: a magyar kormány a gazdasági kapcsolatok élénkítésére kívánja fordítani a látogatást. Nagy érdeklődés kísérte a magyar cégeket, s konkrét megállapodás is született további két ügyben. Aláírták azt az egyezményt, amely alapján Magyarország technológiai központot hoz létre Sencsen városában. Emellett megegyezés született arról, hogy az Uway Shanghai cég daganatos betegségek gyógyítására képes gamma-kés-beruházást hajt végre a SOTE Radiológiai Klinikáján 1 milliárd forint értékben.

Gyurcsány Ferenc miután találkozott a kínai miniszterelnökkel, Ven Csia-paóval, közölte: Kína a jövőben a magyar cégeket előnyben részesíti, ha egyenlő feltételekkel pályáznak. Cél a kereskedelmi mérleg visszabillentése, hiszen Kína ötször anynyi árut szállít Magyarországra, mint viszont.

Gyurcsány célja volt még, hogy akár egymillió tonna búzát eladjanak Kínának. Ebben az ügyben további tárgyalások és a magyar búza vizsgálata várható. Az eredmény az lehet, hogy a 70-es évek óta egy gombafertőzés miatt fennálló tilalmat feloldják, és Kína, amely egyébként évente 35 millió tonna gabona behozatalára szorul, megveszi a magyar terméket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.