ETI: Brüsszelben a magyar terv
Október végéig lezárja az Európai Technológiai Intézet (ETI) létrehozása körüli előzetes konzultációkat az Európai Bizottság - közölte Jan Figel illetékes bizottsági tag Budapesten, miután átvette az ETI központjául Budapestet ajánló magyar kormányzati szándéknyilatkozatot Baráth Etele EU-minisztertől. A magyar kormánytag lapunknak elmondta: úgy látja, megegyezik a bizottság és Magyarország koncepciója az ETI feladatáról és lehetséges működéséről.
Az EU-ban ugyanis sok magas színvonalú egyetem, illetve köréje szerveződött innovációs központ létezik, de nincs megfelelő hálózat ezek munkájának összehangolására, s nincs megfelelő intézményrendszer sem, hogy az európai (szak)politikai szándékokat közvetítse az innovációs központok felé. Ezt a hiányt pótolhatja tehát az ETI, amelynek székhelyére Lengyel- és Franciaország is jelentkezett. Baráth Etele szerint a franciákkal együttműködő partnerek ezen a téren a magyarok, mivel Párizs a nagy kutatási-fejlesztési központok európai hálózatát teremtené meg, amelybe a németek mellett egy kelet- vagy közép-európai országot is bevonnának, s választásuk hazánkra esett.
Budapest egészének a karakterét kellene megváltoztatnia, ha a város déli részén már most is fejlődő innovációs központ európai szerepet kapna - véli a miniszter. Jelenleg úgy látszik, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem köré szerveződhetne az ETI-központ, vagy ha az nem, legalább az ETI-hálózat egyik innovációs pólusa a négy-öt közül. Az előkészítésre a költségvetésből szánt százmillió forint pedig semmiképpen nem kidobott pénz, mert a terv Budapest fejlesztési koncepciójába mindenképpen beépül - mondta Baráth Etele. (UGy)


