Hat és fél milliárd forint tisztább ivóvízre
Az Európai Unió 4,8 milliárd forinttal támogatja az észak-alföldi ivóvízminőség-javító projektet - jelentette be tegnap Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter. Magyarországon az ivóvízminőség javítására a vonatkozó hazai program első szakaszának keretében kerül sor, és a cél az, hogy 2007 végére megoldják annak a 41 településnek az idevágó problémáit, ahol az ivóvíz arzén- és/vagy bór-, fluorid- és nitritkoncentrációja túl magas.
Brüsszel a kohéziós alapból 4,8 milliárd forinttal egyenértékű uniós támogatást szavazott meg az említett 41 település 109 ezer lakójának. A projekt teljes költsége 6,4 milliárd forint, amelyhez a magyar költségvetés 960 millió, a programban részt vevő önkormányzatok pedig 640 millió forinttal járulnak hozzá. A munkálatok a közbeszerzési eljárásokat követően, az év végén vagy a jövő év elején indulhatnak el Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A program keretében 25 vízkezelő rendszer technológiájának korszerűsítésére és az érintett vízvezeték-hálózatok megtisztítására kerül sor.
A Nemzeti Fejlesztési Hivatal közleményben jelentette be, hogy eddig 67 milliárd forintot fizettek ki az operatív programok irányító hatóságai a nyertes pályázóknak. Más számokkal 620 magyar település 2444 nyertes projektgazdájának már érkezett a számlájára európai uniós támogatás. A tízszázalékos kifizetési aránnyal Magyarország messze felülmúlja Lengyelország 4,5, Szlovákia 3,3, illetve Csehország 1,1 százalékos eredményét. A szeptember elejéig beérkezett 24 345 pályázatból 19 824-ről született döntés, és eddig 10 279 pályázatnak ítéltek meg összesen 513 milliárd forint támogatást. (VG)


