BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Információs buszra is adható pályázati pénz

Többek között felnőttképzési tájékoztatási információs busz működtetésére írt ki pályázatot a munkaügyi tárca. A járművet a munkaerő-piaci szempontból kedvezőtlen adottságú régiókban (Észak-Magyarország, Dél-Alföld és Dél-Dunántúl) kell üzemeltetnie a nyertes pályázónak, aki csakis foglalkoztatást elősegítő civil ernyőszervezet lehet. A busznak időről időre más és más településekre kell ellátogatnia, méghozzá úgy, hogy a járművön egy felnőttképzési szakember adjon folyamatos tájékoztatást a területi képzési lehetőségekről. A most kiírt pályázat több komponensére a gazdasági szféra szereplői is projektötleteket készíthetnek. Azok a pályázók, akik vállalják, hogy a felnőttképzés aktualitásait bemutató konferenciasorozatot szerveznek - amely legalább három régiót lefed -, az idén három, jövőre 13 millió forintos keretösszegre pályázhatnak. Az eseményeket a megyei munkaügyi vezetők és munkatársaik bevonásával kell megrendezniük. A kiírás teljes keretösszege egyébként több mint 330 millió forint, amelyből az idén 124 millió használható fel, a többi csak 2006-ban. A hazai médiumok is nyújthatnak be projektterveket, így a rádiók példaértékű életpályákat bemutató riportokkal, a televíziók a hiányszakmákról szóló oktatófilmekkel juthatnak állami forráshoz. A felnőttképzést népszerűsítő komplex programok című kiírás egyik komponensével a civil szervezetek mellett magánszemélyek is nyerhetnek, feltéve, ha ezen a területen dolgoznak, és oktatást népszerűsítő kampányt szerveznek.

Előnyt jelent, ha a pályázó saját önerőt tud biztosítani, valamint a program bemutatása mellett részletes pénzügyi tervet is csatol a dokumentációhoz. A pályázatokat szeptember 28-ig lehet benyújtani. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.