BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Koncentrálódó profit, veszteség

Bár jól teljesítettek a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások 2004-ben - nettó árbevételük több mint tíz százalékkal emelkedett az előző évhez képest -, a társasági adó 2 százalékpontos csökkentése miatt mégis kevesebb társasági adót fizettek, mint 2003-ban. Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a kisebb vállalkozások: a mikrovállalkozások nettó árbevétele 25 százalékkal, a kis- és középvállalkozásoké 40 százalékkal lett több, mint 2003-ban. Vámosi-Nagy Szabolcs, az APEH elnökhelyettese tegnapi tájékoztatóján a 2004. évi társasági adóbevallások feldolgozásának tapasztalatait ismertetve azt is elmondta, hogy a nyereséges cégek átlagos adóterhelése tavaly 13,8 százalék volt. Az adózás előtti nyereség abszolút értékben 7 százalékkal emelkedett, a nyereséges vállalkozások száma pedig több mint 38 százalékkal nőtt, az átlagos nyereség pedig 21 millió forint volt. Tavaly a cégek 56 százaléka - több mint 170 ezer vállalkozás - mutatott ki profitot. Érdekesség, hogy a száz legnagyobb nyereségű vállalkozásnál koncentrálódott az összes nyereség csaknem 44 százaléka. A legnagyobb nyereség 2003-ban és 2004-ben is ugyanannál az adóalanynál képződött, összege tavaly 143,5 milliárd, 2003-ban pedig 328,5 milliárd forint volt.

Kedvező változás, hogy némileg csökkent az előző évhez képest a veszteséges cégek száma. Nemcsak a nyereségnél, hanem a veszteségnél is jellemző a koncentráció: a száz legnagyobb veszteségű cégnél koncentrálódott az összes veszteség 43 százaléka, mintegy 381 milliárd forint. A legnagyobb veszteség tavaly 49,5 milliárd volt, szemben az előző évi 33,1 milliárddal.

A társasági adó mértéke 2004-ben a korábbi 18 százalékról 16-ra mérséklődött, így a pozitív adóalap csaknem 200 milliárd forinttal csökkent. Ugyancsak jelentősen, az előző évi 40 százalékára esett vissza az igénybe vett adókedvezmények összege, s így a fizetendő társasági adó mintegy 338 milliárd forint, vagyis másfél százalékkal lett kevesebb, mint 2004-ben. A cégek bevallásukban 26,2 milliárd forint osztalékadót vallottak be, amelyből 11,5 milliárd a száz százalékban külföldi tulajdonban lévő vállalkozásokra esett. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.