Megújul a belváros az uniós támogatásokból
Megújul Szentes belvárosa. Az itt élők régi vágya teljesülhet, miután az önkormányzat a református egyházközséggel közösen sikeresen pályázott az első Nemzeti fejlesztési terv regionális operatív programján belül a történelmi városrészek rehabilitációját segítő, vissza nem térítendő támogatásra. A megvalósítás teljes költsége közel egymilliárd forint, az elnyert, vissza nem térítendő brüsszeli forrás összege 896 millió forint.
A nyertes projekt része annak a több éve tartó szisztematikus városépítő és -megújító programnak Szentesen, amely a zsinagóga felújításával kezdődött, folytatódott a városháza rekonstrukciójával és a főtér rendbetételével s a megyeháza most folyamatban lévő felújításával. Az önkormányzat és partnere a közös programot még 2002-2003-ban dolgozta ki. Eredetileg PHARE-támogatásra jelentkeztek, de akkor nem nyertek.
A városrehabilitáció keretében most sor kerülhet a református templom teljes rekonstrukciójára. Az egyházi épületegyüttes a Kossuth tér egyik történelmi műemléke. A templom felőli oldalon a tér meghatározó épületei is új arculatot nyernek. Az innen nyíló Kis Bálint utca új kövezetet kap, zöldfelületekkel és pihenőhelyekkel kiegészítve. Az utca szintén műemléki épületében emelt, szintű idősotthon létesül. A régi, lámpás útkereszteződés helyét korszerű körforgalmi csomópont váltja fel. A fejlesztés hozzájárul a református nagytemplom és a történelmi városközpont megújulásához, Szentes idegenforgalmi fejlődéséhez. A programnak köszönhetően harminc új munkahely is létrejön.
A teljes költségvetés megközelíti az 1,1 milliárd forintot. A pénzügyi támogatási szerződést ez év márciusában írták alá. Ezt követően elkészültek a tender- és kivitelezési tervek, s jelenleg folyik a közbeszerzési eljárás. Az ütemterv szerint a felújításokkal egybekötött építési munkálatok 2006 őszére fejeződnek be.


