BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Növekszik a járulékbevétel

A jelenlegi kormányzati ciklus alatt 1000 milliárd forint többletforrás került az egészségügybe - jelentette ki az ágazat minisztere tegnap az Országgyűlés egészségügyi bizottságában. Rácz Jenő egyéves munkájáról adott számot a képviselőknek, s mint mondta: ma is érvényes az a négy évvel ezelőtti lakossági felmérés megállapítása, amely a magyar egészségügyet szegénynek, igazságtalannak, kiskapukkal teltnek és nem elég biztonságosnak minősítette. Ebből fakadóan sürgősen át kell alakítani a rendszert, ehhez jó alapot szolgáltat a kormány által elfogadott 21 lépés program, amelynek alapján rendbe kell tenni a társadalombiztosítást, ehhez jövőre már hozzáfognak. Ennek köszönhetően jövőre az egészségbiztosítási alap 1000 milliárd forintos járulékbevétele további 330 milliárddal nő, hiszen a rászorultak és a nyugdíjasok után az állam ennyit fizet a tb-nek. Továbbá a ma biztosítást nem fizető, bár arra képes 300 ezer embertől is beszedik a mintegy 100 milliárd forintos járulékot.

A kormány nem a biztosítók, hanem az egészségügyi szolgáltatók versenyét preferálja, ehhez megfelelő érdekeltségi rendszert dolgoznak ki. Ám mint mondta, az intézményrendszer és a finanszírozás átalakítása időigényes, és nem szakítható el a gazdaság fejlődésétől. Bár a gazdasági növekedéshez harmonikus egészségügyre van szükség, ezért a következő Nemzeti fejlesztési tervben prioritást kap az ágazat.

A miniszter szerint a gyógyítás színvonalát javítja, hogy alkalmazzák majd az egyes orvosi szakmák által elkészített gyógyítási protokollokat. A 77 protokoll alkalmazása alapfeltétele a minőségbiztosításnak és annak, hogy az intézményeket akkreditálják az egyes gyógyítóeljárások végzésére.

Az elmúlt év eredményei közül kiemelte a sürgősségi betegellátás fejlesztésének folytatását. (NTE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.