Veér közvetít a gyógyszertárgyalásokon
A kancelláriaminiszter tegnap fogadta a gyógyszergyártók szövetségeinek képviselőit - tudta meg a Világgazdaság. Kiss Péter Veér András pszichiátert kérte föl arra, hogy ismét ő közvetítsen a gyógyszertárgyalásokon. Itt a hónap végéig arról kellene megállapodni: hogyan osszák meg egymás között a cégek a gyógyszerkaszsza idei túlköltésének összegét, s mi legyen az alapja a 2006. évi előirányzatnak. A kormány becslése szerint az ez évi 284 milliárd forintos büdzsé 36 milliárddal lesz több az előirányzottnál. Információink szerint a kabinet garanciát vállalna arra, hogy a gyártókat maximum 16,5 milliárd forint visszafizetési kötelezettség terhelje, bár becslések szerint a gyógyszerkassza túlköltése meghaladhatja az 50 milliárdot is.
A cégekkel kötött és a jövő év végéig érvényes megállapodás szerint egyébként a központi költségvetés és a cégek 314 milliárd forintig fele-fele arányban állnák a túlköltés cechjét, az e fölötti összeg már a gyártókat terheli. Ez utóbbiak azonban saját gazdasági biztonságuk érdekében, másrészt elvi megfontolásokból egy bizonyos mértéken túl már nem vállalják a deficit kipótlását, a 16,5 milliárdos visszafizetést pedig plafonként fogadják el.
Úgy látják, a gyógyszerforgalom megugrásában tetemes szerepe van az idén megváltoztatott gyógyszerár-támogatási rendszernek. Jelentősen kibővült ugyanis a fix összeggel támogatott gyógyszerek köre. Ezek ugyan megtakarítást jelentenek a tb-nek - hiszen egy adott hatóanyagú gyógyszerkörben a legolcsóbb árához mérik a fix összegű támogatást -, ám nem vonatkozik rájuk a visszafizetési kötelezettség, így semmi sem gátolja a forgalomnövekedést. Ennélfogva amit a tb megnyert a réven, elveszítette a vámon. Az árvolumen-megállapodás (a tervezett forgalmat meghaladó összeg alapján történő gyártói visszafizetés) ugyanis csak a maradék gyógyszerekre vonatkozik.
Rácz Jenő egészségügyi miniszter múlt héten már tárgyalt a gyógyszercégekkel, s mint azt lapunknak kifejtette: kölcsönösen érvényesnek tartják a két és fél éves megállapodást (VG, 2005. augusztus 23.). Arról is tárgyalnak, hogy a jövő évi büdzsét az idei előirányzathoz igazítsák, vagy az azt meghaladó tényleges költést is figyelembe vegyék - mondta. (VG)


