BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Véget ér a kőolajkorszak?

Rövid távon adócsökkentésekkel és a kitermelés fokozásával reagálnak a világ kormányai az olajárak emelkedésére, ugyanakkor hosszú távon az alternatív energiaforrások iránti érdeklődés is jelentősen nőhet. Gordon Brown brit pénzügyminiszter tegnap a szakszervezetek kongresszusán bejelentette: ötpontos tervet terjeszt a hét vezető ipari ország elé, amely a kőolajpiac ingadozásait hivatott csökkenteni. A javasolt intézkedések között a termelés növelése, a tartalékok szintjének közlése és a kitermelő kapacitások bővítése mellett az alternatív energiaprogramok támogatása is szerepel. A Világbanknak ilyen jellegű beruházásokat kellene finanszíroznia a fejlődő országokban - idézi a Bloomberg a miniszteri beszédet. A G7 pénzügyminiszterei a jövő héten tanácskoznak Washingtonban; Brown addig is arra kérte az OPEC tagországait, hogy napi félmillió hordóval emeljék kibocsátásukat.

London aktivitását részben az magyarázza, hogy a brit teherautó-sofőrök mától forgalomlassító akciókat helyeztek kilátásba, amennyiben a kormány nem mérsékli terheiket, amelyek szerintük uniós szinten a legmagasabbak. A BBC jelentése szerint a szigetországban több helyen is pánikfelvásárlásba kezdtek az autósok, attól tartva, hogy a demonstrációk miatt nem tudnak majd eljutni a kutakhoz.

A francia kormány is segítséget ígért a magas üzemanyagárak ellen tiltakozó agrártermelőknek és ingázóknak, megelőzendő a 2000-eshez hasonló közlekedési káoszt; mint ismeretes, akkor Nagy-Britanniában, Franciaországban és Belgiumban számos utat és kőolaj-finomítót vettek blokád alá az autósok. Lengyelország még ezen a héten csökkenteni kívánja az üzemanyag jövedéki adóját, és a német választási küzdelem finisében is témává vált az üzemanyag-ellátás (VG, 2005. szeptember 12., 3. oldal).

Brown ötpontos tervében és az uniós pénzügyminiszterek hét végén kiadott közleményében egyaránt megjelenik az a gondolat, hogy az olajárválságra válaszként nagyobb erőket kell fordítani az alternatív energiaforrások kiaknázására. Jeremy Rifkin, a Foundation on Economic Trends nevű washingtoni civil szervezet vezetője ennél is radikálisabban fogalmaz. Az ismert alternatív gondolkodó szerint a következő negyedszázadban lejátszódik a harmadik ipari forradalom, amely a gőz, majd a kőolaj dominanciája után új alapokra helyezi a világ gazdasági és technológiai fejlődését.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.