BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az inflációval nincs probléma

A fogyasztói árak az idén novemberben 0,2 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbi szinthez képest, és 3,3 százalékkal haladták meg a 2004 novemberi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Az elemzők novemberre 3,2 százalék éves és 0,09 százalék havi áremelkedést vártak. A maginfláció novemberben 0,2 százalék, 12 havi összehasonlításban 1,4 százalék volt.
Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője kiemelte: összességében a várakozásoknak megfelelően nőttek az árak novemberben, csak az élelmiszerek drágulása volt magasabb. Mivel eddig hónapról hónapra pozitív meglepetést okozott az élelmiszerek várakozásoktól elmaradó mértékű árnövekedése, vagy stagnálása, ezért a novemberi - a várakozásokat meghaladó mértékű - adatot az elemző nem tekinti túlzottan negatívnak.
Hangsúlyozta, hogy a maginfláció a történelmi mélypontot jelentő, októberi 1,4 százalék maradt. Nincs tehát inflációs nyomás a gazdaságban, fundamentálisan az inflációval nincs probléma - tette hozzá. Nyeste Orsolya az év végén továbbra is 3,5 százalék alatti inflációt valószínűsít, ami - mint mondta - jövőre jelentősen csökken.
Decemberre 3,3 százalékos fogyasztói áremelkedést vár Trippon Mariann. A CIB Bank elemzője szerint a novemberi 3,3 százalékos infláció nem okozott meglepetést, noha az élelmiszereknél a KSH által publikált havi 0,8 százalékos emelkedésnél alacsonyabb mértékkel számoltak.
"Az 1,4 százalékos, történelmi mélyponton álló maginflációs adat azt jelzi, hogy a Magyar Nemzeti Bank inflációs célja bizonyosan teljesül, sőt ebből az aspektusból nézve lenne tere a további kamatcsökkentésnek is, de a CIB Bank előrejelzése szerint a következő hónapokban továbbra is marad a 6 százalékos alapkamat" - mondta Trippon Mariann.
Az elemző hozzátette: csak hirtelen, nagyarányú külföldi tőkekivonás esetén kényszerülhet kamatemelésre a jegybank. (MTI)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.