Az Európai Unió bővítésének előnyeit méltatta José Manuel Barroso bizottsági elnök újévi köszöntőjében az 1985-ös spanyol és portugál, illetve az 1981-es görög csatlakozás évfordulója alkalmából. Véleménye szerint a három ország csatlakozása azt példázza, hogy a bővülés mindenkinek előnyére válik – a régi és az új tagoknak is. Barroso közvetlenül nem említette a 2004 májusában lezajlott „nagy robbanást”, amely már önmagában is több kérdőjelet vetett fel az EU15-ök körében, s kétségeket támasztott az ötvenéves közösség jövőjét illetően. A bizottsági elnök újólag a bővítési folyamat fenntartása mellett foglalt állást azzal, hogy egyidejűleg a reformokat is végre kell hajtani az unió gazdasági fejlődésének felgyorsítása céljából.
Ebben ez évben új csatlakozás nem esedékes, de a következő hat hónapban, az osztrák elnökség időszakában kell eldönteni, hogy Bulgária és Románia valóban EU-taggá válhat-e 2007. január elsején. Február–márciusban várható a török csatlakozási tárgyalások megkezdése (amelyek becslések szerint egy évtizedig is eltarthatnak). Ugyancsak az első fél évben kellene sort keríteni a horvát csatlakozási folyamat politikai fejezeteinek megnyitására. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.