A VG jelenti
Olmert terve
2010-re tervezi Izrael határainak kialakítását Ehud Olmert ideiglenesen kinevezett miniszterelnök, akinek pártja megnyerte a szerdai parlamenti választásokat. Szudáni csúcstalálkozójukon az arab vezetők sajnálkozásukat fejezték ki amiatt, hogy egy olyan párt győzött, amely az egyoldalú lépések mellett elkötelezett.
Lengyel tévedés
Tévedésből adott magas rangú állami kitüntetést Lech Kaczynski lengyel államfő Wojciech Jaruzelski tábornoknak, az ország utolsó kommunista diktátorának. Az államfő szóvivője szerint hivatalának egyik dolgozója hibázott; „az elnök nem olvas el mindent, amit aláír”.
Orosz támasz
A vitatott körülmények között újraválasztott fehérorosz államfővel, Alekszandar Lukasenkóval való együttműködésre szólította fel a világot az orosz miniszterelnök. Mihail Fradkov szerint kontraproduktív lenne bármilyen kísérlet az ország elszigetelésére.
Olasz botrány
Az ország nemzetközi tekintélyének károsításával vádolta meg Romano Prodi vetélytársát, Silvio Berlusconi miniszterelnököt. Berlusconi azt mondta, hogy a kínai kommunisták a nagy ugrás idején „nem ettek csecsemőket, de megfőzték őket, hogy a földeket trágyázzák velük”. Peking tiltakozott.


