BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A világegyetem akkora volt, mint egy dobókocka!

A világegyetem eredetileg dobókocka nagyságú volt, és a másodperc egybilliomod része alatt "fúvódott fel" - írja a Népszabadság. A NASA által öt éve felbocsátott Wilkinson szonda a kozmikus háttérsugárzást méri. Adatai nyomán igazolódni látszik a "Nagy Bumm" elméletének egyik részlete, az úgynevezett "felfúvódási teória". E szerint a létező anyag 13,7 milliárd évvel ezelőtt nagyon rövid idő alatt tágult akkorára, mint a ma egyáltalán belátható univerzum. A valós kiterjedés ennél jóval nagyobb, és ráadásul gyorsuló ütemben növekszik is, ám egyelőre még vannak részek, amelyekről semmit sem tudunk. Azt eddig is bizonyítottnak tekintették, hogy a világegyetem születése után legalább 200 millió évnek kellett eltelnie, mire az ősrobbanás következtében szerterepülő anyag annyira lehűlt, hogy kialakulhattak az első csillagok. Azt is kiszámították, hogy az univerzum tömegének csupán 4 százalékát adja az általunk tapasztalt anyag, 23 százalék az úgynevezett "sötét anyag", a maradék pedig a "sötét energia", amelyek mibenlétéről egyelőre csak elméletek vannak. (nol.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.