Alkotmánybíróság előtt a CPE
Az alkotmánybíróságon dőlhet el a pályakezdő fiatalok próbaidejét két évre emelő – a franciáknál a CPE-rövidítés szerint ismert – reformtörvény sorsa. A testület elé az ellenzéki szocialisták terjesztették a törvényjavaslatot, mert az véleményük szerint sérti az ötödik köztársaság alaptörvényét. A jogszabály egyik – alkotmányosság szerinti – gyenge pontjának látszik, hogy csak a 26 éven aluliakra szabja meg az indoklás és a végkielégítés nélküli elbocsáthatóságot, az első munkaviszony első két éve alatt.
A mára várt alkotmánybírósági elutasítás valószínűleg a kormány és a miniszterelnök számára egyaránt megkönnyebbülést jelentene, mert nem esne akkora csorba a kabinet tekintélyén, mint ha a még tovább halmozódó társadalmi elégtelenség hatására kellene a törvényt – egyoldalúan – visszavonni. Dominique de Villepin miniszterelnök többször kijelentette, hogy csak módosítani hajlandó a jogszabály szövegét, azt maradéktalanul érvényteleníteni nem, ezzel lényegében felégette maga mögött a hidat a jelentős presztízsveszteség nélküli visszavonuláshoz.
Ha az alkotmánybíróság végül jóváhagyná a törvényt, akkor már csak az államfő fellépésével lehet menteni a kormány tekintélyét. Jacques Chirac köztársasági elnök elvileg késleltetheti a jogszabály hatálybalépését, végső soron azonban a visszavonását is elrendelheti. Az államfőt eredetileg mára várták vidéki látogatásra Le Havre-ba, ahol az új kikötőt kellett volna átadnia, egy váratlan döntéssel azonban a közlekedési minisztert küldte maga helyett, mert – mint szóvivője közölte – ilyen zavaros helyzetben nem kívánja elhagyni Párizst. Chirac közbelépését egyébként a szocialista ellenzék is követelte.
A helyzetet az is bonyolítja, hogy immár a kabinet egészében és a parlamenti frakcióban is mutatkoznak a szakadás jelei. Korábban csak Nicolas Sarkozy belügyminiszter – aki De Villepin ellenlábasa a jövő évi elnökválasztáson – távolodott el nyilatkozataiban a kormányfő álláspontjából, utóbb már több miniszter és képviselő is megegyezést sürget a diákok és a szakszervezetek képviselőivel, „mielőtt az események kényszerítik ki az egyezséget”. (VG)


