Berlusconi kontra munkaadók
Ha egy üzletember olyan őrült, hogy a baloldalt támogatja, akkor biztosan tele van csontvázakkal a szekrénye – efféle kijelentésekkel borzolta a kedélyeket Berlusconi az olasz iparszövetség, a Confindustria hétvégi konferenciáján. A kormányfő éles szavakkal utasította rendre azokat, akik szerinte túl sötét képet festenek a gazdasági helyzetről. A munkaadói szövetség hivatalosan sem a jobb-, sem a baloldal mellett nem kötelezte el magát az április 9–10-én esedékes parlamenti választásokra készülve, ám vezetői több ízben kritizálták a Berlusconi-kormány gazdaságpolitikai eredményeit. Luca Cordero di Montezemolo FIAT-vezér, a Confindustria elnöke szerint csökkenteni kell a bürokratikus terheket, különben az olasz vállalatok nehezen tudnak helytállni a Távol-Keleti cégekkel folytatott versenyben. Montezemolo helyettese, Sergio Pininfarina egyenesen úgy fogalmazott, hogy Olaszország a második világháború óta a legsúlyosabb gazdasági válságot éli át.
A vállalatvezetők kritikus hangvétele érthető, hiszen a gazdaság az utóbbi években lényegében stagnált, a versenyképesség romlása pedig már az államháztartás stabilitását is veszélyezteti – összegzi a Financial Times. Mario Draghi jegybankelnök aggasztónak tartja, hogy tavaly ismét nőni kezdett az államadósság GDP-hez viszonyított aránya, és az idén a 108 százalékot is elérheti ez a mutató. Egyes közgazdászok attól tartanak, hogy Rómát a G7 csoportból, sőt akár az euróövezetből is kizárhatják a gazdasági helyzet romlása miatt.
Berlusconi újraválasztási esélyei ugyan egyre csekélyebbek – hovatovább saját koalíciós partnerei sem bíznak benne –, az üzleti élet szempontjából a Romano Prodi vezette baloldal győzelme sem ígér egyértelmű javulást. A Confindustria vezetői szerint mindkét tábor túlságosan sok ellentétes érdeket tömörít, s ez megakadályozza a hatékony döntéshozatalt, márpedig enélkül nincs remény a liberális gazdasági reformok megvalósítására.


