BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csorbított jogkörrel, de dolgoznak

A korábban működő társadalombiztosítási (tb-) önkormányzatokéhoz képest csorbított hatáskörrel, ám újra megkezdte munkáját az egészség- és nyugdíjbiztosító gazdálkodását ellenőrző testület.
A 60-60 tagú tb-önkormányzat döntéshozó fórum volt, a múlt év decemberében megalakult Egészségbiztosítási Ellenőrző Testület (EET) és a Nyugdíjbiztosítási Ellenőrző Testület (NYET) viszont csupán ellenőriz és véleményt formál a két biztosító gazdálkodásáról. Az később derül ki, hogy javaslatukat figyelembe veszik-e a törvényalkotásban – mondta lapunknak Bertók Judit, az EET elnöke, aki tagja volt az 1993–98 között működő egészségbiztosítási önkormányzatnak.
A legnagyobb változás, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kezd biztosítóvá válni, hiszen januártól mindenki után fizetnek járulékot az alapba – állítja Bertók Judit. A nyugdíjasok, a munkanélküliek és más, jövedelemmel nem rendelkezők biztosítására a parlament 300 milliárd forintot szavazott meg az alap költségvetésében. A tervek szerint júliustól bevezetendő, jövő januártól pedig már élesben működő egyéni egészségszámláktól is sokat vár. Úgy gondolja: ha a biztosítottak látják, mennyi járulékot fizettek, és annak fejében milyen szolgáltatásokat vesznek igénybe az OEP kontójára, vélhetően maguk is takarékosabban bánnak majd az egészségbiztosítási alap költésével.
Gyógyszervonalon azonban a korábbi időszakhoz képest kevés a változás – véli Bertók Judit –, a kasszát továbbra is alultervezik, s rendre az évi zárszámadások alkalmával pótolják a hiányt. Az olcsóbb szerek támogatásával némileg talán csökkenthető a hiány – tette hozzá. Így, mivel a kilenctagú testület egyik tagja részt vesz a gyógyszerek tb-listára kerülését véleményező bizottság munkájában, azt reméli, hogy elfogadják javaslatukat: nem kellene minden új és drága készítményt befogadni a biztosító által támogatott gyógyszerek körébe. Az egyes betegségekre különböző áron kaphatók az azonos hatóanyagú készítmények, ezek közül az olcsóbbhoz kellene szabni a támogatás mértékét – véli az elnök. (NTE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.