Csúcson a német üzleti bizalom
Az Ifo intézet szerint a javuló hangulat miatt a német GDP az idén legalább 1,7 százalékkal növekszik. A korábbi kormányzati prognózis csak 1,4 százalékról szól. A HVB Bank elemzője szerint viszont az Ifo-index igen rózsaszínű képet fest a jövőről, túlértékeli az üzleti hangulatban bekövetkezett változásokat, amelyeket ráadásul nem lehet egy az egyben átfordítani a tényleges kibocsátás várható növekedésére. Mások ugyanakkor arra mutatnak rá, hogy a jelenlegi Ifo-adat már a negyedik egymást követő hónapbeli emelkedést jelenti, így megalapozott lehet a német gazdaság határozott élénküléséről beszélni.
A hétezer cég megkérdezésén alapuló mutatószám szárnyalása elemzők szerint tovább növelte annak valószínűségét, hogy az Európai Központi Bank, ha nem is azonnal, de kamatot fog emelni. A Reuters által idézett piaci elemzők májusra jósolják az eurózóna 2,25 százalékon álló alapkamatának 2,50-ra emelését. Egyesek ugyanakkor július–augusztus tájára már egyenesen háromszázalékos kamatszintet valószínűsítenek – tudósít a Bloomberg.
A kamatemelési várakozásokat az ugyancsak a tegnap megjelentetett, s szintén kedvező olasz üzleti bizalmi mutató is megerősítette, Az ISAE kutatóintézet által számított olasz index 2001 februárja óta nem látott szintre emelkedett. Ennek kedvező hatását az elemzői előrejelzések felfelé módosítására az sem tudta semlegesíteni, hogy a római statisztikai hivatal által szintén tegnap közzétett negyedik negyedéves GDP-adat – a várakozásoknak megfelelően – továbbra is stagnálást jelzett.


