Egyre több hamis gyógyszer
Az elmúlt hat évben 170 hamisított gyógyszert próbáltak forgalomba hozni Európában, többségüket interneten keresztül – jelentette be a minap az Európai Bizottság. A legújabb botrány a Rimonabant nevű elhízás elleni szer körül alakult ki, amelyet több internetes honlapon is forgalmaznak, holott az Európai Gyógyszerügynökség még nem végzett a készítményben lévő hatóanyag tesztelésével, és így annak nincs forgalmazási engedélye az EU-tagországokban – figyelmeztet a bizottság. A gyógyszer iránt érdeklődők köre igen nagy, hiszen a túlsúlytól szenvedők mellett azok is alkalmazhatják, akik éppen leszoktak a dohányzásról. A vizsgálatok lezárása előtt azonban kockázatos vásárolni a szerből – hangsúlyozzák Brüsszelben. A készítményt a Sanofi-Aventis fejlesztette ki, és az engedélyezés után Acomplia néven kívánja forgalomba hozni; a már kapható Rimonabant-hamisítvány ily módon még veszélyesebb, mint ha egyszerűen egy engedélyezés előtt álló szert vennének a betegek.
A Rimonabant-botrány ismételten rávilágított arra, milyen nagy problémát jelentenek a hamisított gyógyszerek. Julian Mount, a Pfizer európai kereskedelmi igazgatója azt tartja a legaggasztóbbnak, hogy a hamisítványok sokszor a legális gyógyszer-kereskedelem csatornáiba is bekerülnek. Márpedig ez nemcsak az eredeti készítményeket gyártó cégek bevételeit csökkenti, hanem a betegek egészségét is komoly veszélynek teszi ki.
Günter Verheugen ipari biztos szigorúbb fellépést ígér az egyre inkább elharapódzó gyógyszerhamisítás ellen. A gyógyszergyártók úgy látják, ebben a küzdelemben a hatósági eszközök mellett nagy szerepet játszhatnak a fogyasztók tájékoztatását célzó médiakampányok. Meg kell magyarázni, hogy nem az eredetivel azonos, csak olcsóbb termékekről van szó, hanem olyan készítményekről, amelyek csak részben – esetleg egyáltalán nem – tartalmazzák a hatóanyagot vagy éppen túladagolják azt. A hamisítványokat sok esetben hiányos higiéniai feltételek mellett, ellenőrizetlen üzemekben állítják elő.
Gyógyszerhamisítványok
(A leggyakoribbak)>> altatók
>> növekedési hormonok
>> potencianövelő szerek (pl. Viagra)
>> vírusfertőzés elleni szerek (pl. Tamiflu)
>> altatók
>> növekedési hormonok
>> potencianövelő szerek (pl. Viagra)
>> vírusfertőzés elleni szerek (pl. Tamiflu)-->


