Hologramos védelem az eredeti termékeknek
A román fogyasztóvédelmi egyesület bevezeti a Pro Q hologramjelzést az eredeti román termékek védelmére. A számos biztonsági elemet tartalmazó címkék egyúttal a bejegyzett és levédett kereskedelmi márkát és a forgalmazói láncot is védik a hamisítványoktól, ugyanakkor könnyítik a piac ellenőrzését. Magát a biztonsági címkét a Hologramkészítők Nemzetközi Szövetsége (International Hologram Manufacturers Association), az ágazat több mint hetven cégét tömörítő szakmai világszervezet védte le, és olyan jellemzői vannak, amelyek lehetővé teszik, hogy sokféle anyagra és formára illeszthető legyen úgy, hogy azt ne lehessen sértetlenül eltávolítani.
A fogyasztóvédelmi egyesület azt szeretné, hogy az általuk kezdeményezett program ne jelentsen megterhelést a kisebb gyártóknak vagy forgalmazóknak, ez akkor érhető el, ha a termék értékének növelésével egyidejűleg, mindössze egy olcsó eszközt kell beszerezniük, amellyel felragasztják a hologramot. Mindazonáltal a program sikeréhez a szakértők szerint a nagy termelők és jelentős márkák importőreinek hozzájárulása is szükséges.
A hamisítványok elleni küzdelmet már a hatóságok is megkezdték, de nem sok sikerrel, ez vezetett a nem kormányzati szervezetek és a gyártók összefogásához. Különösen érintett az alkohol- és a textiltermékek, illetve a gyógyszerek és a parfümök piaca. A Romániában forgalmazott textiláruknak becslések szerint mintegy 70 százaléka hamisítvány, míg a törvénytelenül előállított termékek aránya az alkoholpiacon eléri a 90 százalékot, a gyógyszereknek és parfümöknek pedig fele nem eredeti. Olyan becslések is léteznek, amelyek szerint az országban forgalomba kerülő összes márkaterméknek nem kevesebb mint 60-65 százaléka hamisított.


