BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közelítenék a számviteli szabványokat

Indokolt a nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) és amerikai megfelelője, a GAAP közötti kölcsönös elismertetése feltéve hogy mindkét szabványt megfelelően alkalmazzák – hangoztatja az Európai Könyvelők Szövetségének (FEE) közleménye. A szervezet elnöke, David Devlin szerint a tőkepiacok sokkal megbízhatóbb információkhoz jutnak majd, ha széles körben elterjed az IFRS alkalmazása. Akkor pedig, ha az Egyesült Államok hatóságai is elfogadják az IFRS alapján készített beszámolókat, a tengerentúli tőzsdéken is jegyzett európai vállalatok mentesülnek a beszámolók egyeztetésének meglehetősen költséges feladata alól. Az EU és az Egyesült Államok tavaly áprilisban állapodott meg arról, hogy lehetőség szerint már 2007-ig, de legkésőbb 2009-ig közös nevezőre hozzák a két számviteli rendszert. Néhány nappal ezelőtt az Európai Bizottság bejelentette, hogy ennek előkészítésébe fokozottan be kívánja vonni a szakmai szervezeteket tömörítő tanácsadó testületet, az EFRAG-ot.

A FEE a tanácsadó testületben helyet foglaló egyik szervezetként üdvözli a brüsszeli gesztust. Egyúttal hangsúlyozza, hogy szorosabbra kell fűzni az európai és amerikai tőkepiaci felügyelet közötti együttműködést, és erről az egyeztetésről is folyamatosan tájékoztatni kell az érintett piaci szereplőket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.