BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Le Belier: új öntősor

Tovább bővül Ajkán a francia Le Belier Magyarország Formaöntöde Zrt. Négy öntőállomással működő, napi mintegy ezer darab kapacitású, PC-vezérlésű lineáris öntősort és a darabok ellenőrzésére, hőkezelésére kialakított technológiai egységeket helyeztek üzembe. Ezeket az új Honda gépkocsikhoz szállítandó motoralkatrészek gyártásához használják. A teljes kapacitást az idén érik el. E rendszer ma az öntéstechnikában a világszínvonalat képviseli – mondta Dekovics András gyárigazgató-helyettes.

A cég eddig mintegy 15 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Magyarországon azóta, hogy 1994-ben megjelent itt. Tavalyi árbevétele 26 milliárd forint volt, s az idén egy kismértékű növelést tervez. Ajkán mintegy ezer dolgozót foglalkoztatnak, induláskor még csak 380-an voltak. A gyárigazgató-helyettes szerint legfontosabb céljuk a hatékonyság növelése és a robottechnika minél szélesebb körben való elterjesztése, így nem várható a foglalkoztatás további bővítése, sőt kismértékű csökkenést is terveznek. A formaöntöde további tervezett ajkai beruházásai között új, az igazi robottechnikát megtestesítő úgynevezett karusszelöntő egység üzembe helyezése is szerepel.

Az 1994 szeptemberében alakult Le Belier Magyarország Formaöntöde Zrt. – a társaság első Franciaországon kívüli üzeme – az akkori Hungalu Rt.-től vásárolta meg az ajkai alumíniumforma-öntödét és az üres, leállított kohócsarnokokat, amelyekben aztán később a kokillaöntödét hozta létre. Először egy vegyesvállalat jött létre, majd 1996-ban a Le Belier száz százalékban megvásárolta a céget. A cég mintegy 97 százalékban exportra termel. (VG)

A Le Belier SA francia holdingnak Európában az ajkai és a szolnoki üzemen kívül Franciaországban van öntödéje és megmunkálóüzeme, Olaszországban kokillaöntödéje, Szerbiában újabb kokillaöntödéje, de Mexikóban és Kínában is jelen vannak. A cégcsoport teljes éves forgalma mintegy 200 millió euró.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.