Leginkább a szerelem miatt költözünk

Főként a szerelem és a jobb életkörülmények miatt költöznek az európaiak egyik országból a másikba – derül ki egy friss felmérésből. Az európai polgárok 2 százaléka él jelenleg külföldön, azaz nem az állampolgársága szerinti EU-tagállamban. Egy kedden publikált felmérés szerint 30 százalékuk a partnerük vagy a családjuk miatt, 24 százalékuk pedig a jobb életkörülmények reményében költözött másik országba. A munka miatt csupán a megkérdezettek negyede választott új országot magának.
A költöző európaiak fele már korábban is élt külföldön, gyakran az Erasmushoz hasonló programok támogatásával. Változó egyébként, hogy ki, miért választ egy bizonyos országot. A felmérés szerint a nyugdíjasok zöme Olaszországot és Spanyolországot favorizálja (és a külföldet választó aktív munkaképes korú polgárokkal szemben általában nagy városokból érkeznek és vidékre költöznek), Németországot ezzel szemben a fizikai munka miatt választják, Nagy-Britanniába pedig jellemzően a pénzügyi, biztosítási és ingatlanágazat csábítja a szakembereket. A külföldre költözők általában politikailag aktívabbak az otthon maradottaknál, és általánosságban elmondható, hogy inkább balra szavaznak. Nagyon érdekli őket választott hazájuk politikai élete is, és az átlagnál némileg nagyobb arányban vesznek részt az európai választásokon. A legtöbb uniós polgár számára, aki nem a saját hazájában él, az európaiság érzése teljesen összeegyeztethető az eredeti és a választott hazájuk iránti ragaszkodással.
Érdekes megfigyeléseket tettek a kutatók a külföldről érkezők életkori összetételét illetően is. Németországban és Nagy-Britanniában az Unión belülről érkező külföldiek között túlnyomó többségben van a 20-30 éves korosztály, a 30-40 év közöttiek már sokkal kevesebben vannak, 40 felett pedig már alig. Spanyolországban ezzel szemben teljesen egyenletes a kor szerinti megoszlás és meglehetősen kiegyenlített Franciaországban is, bár a 20-30 év közöttiek ott is némi túlsúlyban vannak, de korántsem olyan óriásiban, mint Németországban vagy Nagy-Britanniában. A hatvanas-hetvenes évek migrációjához képest jelentősen megváltozott az átköltözők szociális összetétele.
Míg annak idején jellemzően a délről északra irányuló vándorlás volt jellemző a magasabb jövedelmű munkahelyek reményében, addig manapság (miközben ezen típusú migráció is megmaradt, csak sokkal kisebb mértékben) sokkal diverzifikáltabb a helyzet. Sokan mennek tanulni vagy nyugdíjasként egy másik országba. A régi sztereotípiák sem mindig élnek már: a Németországba költöző spanyolok között például manapság kifejezetten magas a felsőfokú végzettségűek aránya (ezzel szemben az olaszok közül továbbra is jellemzően a gyengén képzettek költöznek német földre, ami nyilvánvalóan összefüggésben van azzal, hogy a legtöbben olasz éttermek vagy kávézók üzemeltetésében vesznek részt).
A külföldre költözők zöme még manapság sem beszéli jól a fogadó ország nyelvét a kiköltözés idején, később azonban jellemzően elsajátítja azt (kivéve a briteket, akik az esetek többségében saját nyelvi közegükben élnek migránsként is). A nagy tagállamok közül legkevésbé Spanyolországban érzékelnek nyomást a külföldiek a helyi nyelv megtanulására. Érdekes módon viszont éppen a spanyolok azok, akik leginkább szenvednek a honvágytól új hazájukban, legfőképpen a megszokott otthoni életforma hiányzik nekik. A britek, németek és franciák ezzel szemben inkább eredeti országuk „polgári kultúráját” hiányolják, ha külföldre (és különösen, ha Dél-Európába) költöznek. A kutatók azt is megállapították, hogy minél régebb óta él valaki egy másik tagállamban, annál erősebb a nosztalgián belül a kulturális és absztrakt szociális hiányérzet és annál kevésbé fáj a családtól vagy a barátoktól való távolság.
Az Unión belül más országba költözők sokkal pozitívabb képet alkotnak maguknak az EU-ról, mint a saját hazájukban maradók – derül ki a felmérésből. Sokkal inkább kötődnek az Unióhoz, nagyobb tudást éreznek magukénak az EU-val kapcsolatban. A migránsok felének hármas identitása van: eredeti hazájához és választott országához is kötődik, s eközben európainak is vallja magát. 17,7 százalékuk két ország polgárának érzi magát, de nincs európai identitása, további 16,7 százalékuk vagy a küldő, vagy a fogadó országhoz kötőik és eközben európainak is tekinti magát, 15,9 százalékuknak pedig csak egy identitása van (valamelyik országé, vagy európai), vagy egy sincs. (Bruxinfo)