Strasbourg örülhet, Budapest bánja
Strasbourgba helyezné az Európai Technológiai Intézetet (ETI) – amelynek székhelyére Budapest is pályázik – az Európai Parlament egyik frakcióközi csoportja. A javaslat értelmében az Európai Parlament jelenlegi strasbourgi épületében kapna helyet az intézet, véget vetve a képviselő-testület ottani plenáris ülésezésének – nyilatkozta Jorgo Chatzimarkakis, az ETI Strasbourgba helyezésére létrejött frakcióközi csoport elnöke az EUpolitixnak. A német liberális euro-képviselő szerint a helycserével megszűnne az EP igen nagy költségeket felemésztő kétlakisága, amely azt jelenti, hogy a képviselőknek havonta egyszer egy hétre Brüsszelből Strasbourgba kell utazniuk az EP hivatali stábjával és a többkamionnyi dokumentummal együtt. Chatzimarkakis kiemelte: mindeddig nem ajánlottak fel semmit cserébe Franciaországnak, ha az EP kiköltözne az elzászi városból, azonban a tervek szerint 2009-ben felálló ETI megfelelő ajánlat lehet.
Az intézet strasbourgi elhelyezésének az euro-képviselő szerint szimbolikus jelentősége is lehet, mivel a franciaországi város így már nemcsak az integráció alapját képező francia–német megbékélést, hanem az új, tudásalapú Európát is jelképezhetné.
Az ETI Strasbourgba helyezéséért hónapok óta kampányoló Chatzimarkakis szerint egyre többen, már az EP-képviselők többsége is támogatja az ötletet. A múlt heti uniós csúcstalálkozó egyébként részletesen foglalkozott az ETI felállításával. Az EU állam- és kormányfői fel is kérték az Európai Bizottságot, hogy az eredeti tervhez képest fél évvel korábban, már június közepére készítse el az ETI felállítására vonatkozó, már gyakorlati lépéseket is tartalmazó javaslatát.


