BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Töretlen a hitelezési kedv

Nincs jele a hitelexpanzió visszafordulásának. A vállalati és a lakossági szektorban egyaránt magas a hitelkereslet, amit tovább erősíthet, hogy a verseny hatására a bankok a hitelezési standardok és feltételek enyhítését tervezik.

A lakossági és a vállalati hitelezés tekintetében egyaránt élénkülés jellemezte az elmúlt időszakot – derül ki a bankok hitelezési gyakorlatára vonatkozó felmérésből, amelyre 2006 elején hetedik alkalommal került sor. A Magyar Nemzeti Bank által végzett kutatásban bankvezetők véleményét kérik ki, akik szinte minden szegmensben élénkülő keresletről és enyhülő hitelezési feltételekről számoltak be.

Vállalati szegmens. A bankvezetők általános véleménye szerint 2005 második fél éve élénkülést hozott a vállalati hitelezésben. A bankok folytatták a mikro- kis- és középvállalati szektor felé a nyitást, hitelezési hajlandóságuk legnagyobb arányban ezeken a részpiacokon bővült: a bankok több mint fele növelte a hitelezési hajlandóságát. Az üzleti célú ingatlanhitelek és a nagyvállalati kölcsönök telített piacán viszont már alig mutattak 2005 első fél évéhez képest nagyobb kölcsönzési kedvet a bankok.

A hitelezési standardokat a nagyvállalati szegmenstől eltekintve a szereplők minden üzletágban enyhítették, legnagyobb arányban az egyre fontosabb kitörési pontként értékelt kis- és mikrovállalati területen. Ebben a szférában, illetve az üzleti célú ingatlanhitelezésben a megkérdezett bankvezetők szerint 2006 első fél évében is folytatódik a lazítás, miközben a másik két szegmensben a standardok szigorítását jelezték előre a bankok.

A nagyvállalati hitelezésben a kölcsön feltételeit a finomhangolások jellemezték, a bankok más-más feltételeket változtattak, egységes tendencia továbbra sem rajzolódik ki. A középvállalatok esetében folytatódott a hitelkeret nyújtásához kapcsolódó díjak csökkentése, és az adósok kötelezettségvállalásainak, valamint a kockázati prémiumnak a szigorítása. A kis- és mikrovállalatok hitelezésénél a bankok egyre nagyobb arányban jelzik a fedezeti követelmények mérséklését, és ebben a szegmensben is csökkentek a hiteldíjak. Az enyhítések okaként elsősorban az agresszív versenyt jelölték meg a hitelintézetek. Nettó szigorítást csak az adós kötelezettségvállalásoknál tapasztaltak a felmérés készítői.

Tavaly a második fél évben minden bank legalább az előző fél évhez hasonló keresletet érzékelt – az üzleti célú ingatlanhitelezéstől eltekintve – minden vállalati kategóriában. A hitelkereslet növekedésének okaként az ügyfelek követelés- és készletfinanszírozásának megemelkedett szükségletét tartották legfontosabbnak, amit elsősorban a költségvetési elszámolási rendszer sajátosságaira és a körbetartozásokra vezettek vissza. A kis- és mikrovállalkozásoknál (csakúgy mint 2005 első felében) a saját források csökkenése is fontos szerepet játszott a kereslet növekedésében. Ez év első fél évére a bankok minden vállalati kategóriában növekvő hitelkeresletet jeleztek előre.

Lakossági szegmens. Múlt év második fél évében a bankok hitelezési hajlandósága a fogyasztási és a lakáskölcsönök esetében is növekedett, de az előző fél év tapasztalataival szemben és a korábbi tendenciáknak megfelelően újra a fogyasztási hitelek kínálatának erősödését jelezték nagyobb arányban.

A hitelezési standardok változása nem állt párhuzamban a hitelezési hajlandóság alakulásával, hiszen enyhítést összességében a lakáshiteleknél tapasztaltak a megkérdezettek, a fogyasztási hitelezésben nem változtak a standardok. Ez a tendencia a bankok véleménye szerint 2006 első fél évében is folytatódik majd, és a lakáskölcsönöknél várható több szereplőnél lazítás.

A hitelezési feltételek mindkét szegmensben enyhültek a verseny hatására. A lakáshitelezésben a legtöbben a spreadet csökkentették – például a devizahiteleknél a megemelkedett forrásköltségeket nem hárították át a fogyasztókra –, és növelték a maximális hitel/hitelbiztosítéki arányt, de többen a minimálisan elvárt önrészt is mérsékelték. A fogyasztási hiteleknél a minimálisan megkövetelt hitelképességi szinttől eltekintve minden ponton enyhítés volt tapasztalható: a legtöbben a minimálisan elvárt önrész nagyságát és a spreadet csökkentették. A lazításban a verseny mellett a lakosság jövedelmi helyzetére vonatkozó pozitív kilátások is szerepet játszottak.

A háztartási hitelek iránti kereslet alakulását a bankok nagyon különbözően ítélték meg. Összességében a lakáshiteleknél a kereslet változatlanságát, a fogyasztási hiteleknél enyhe növekedését tapasztalta a piac. 2006 első fél évében a bankok várakozásai alapján a fogyasztási hiteleknél további felfutásra, a lakáshiteleknél stagnálásra/keresletcsökkenésre számíthatunk.

Pénzügyi vállalkozások által nyújtott fogyasztási hitelek. A bankokhoz hasonló tendenciákról számoltak be a bankcsoporttag pénzügyi vállalkozások is a fogyasztási (elsősorban gépjármű-) hitelezésben: hitelezési hajlandóságuk összességében emelkedett, a kínálatot növelni kívánó szereplők a hitelezési standardokat is enyhítették, az aggregált adatok azonban a válaszok szóródása következtében itt is változatlan standardokat tükröznek.

A verseny erősödésének hatására a hitelezési feltételeknél a spreadben, a minimálisan elvárt önrész nagyságában, a hitelfolyósításért felszámított díjaknál és a havi törlesztőrészlet jövedelemhez viszonyított arányánál is lazításról számoltak be a megkérdezettek. 2006 első fél évére azonban már a hitelezési standardok és hitelfolyósítási feltételek szigorítását jelezték.

A szereplők 2005 második fél évében a bankokhoz hasonlóan növekvő keresletet érzékeltek, a következő fél évre azonban már csak egy pénzügyi vállalkozás vár nagyobb érdeklődést a fogyasztási hitelek iránt, a többiek változatlan (de magas) kereslettel számolnak.




Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.