BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Uniós átlagbér az orvosoknak

A regionális intézményrendszer átalakításának, a dolgozók új képzési és továbbképzési rendszerének feltételeit, az egészségügyi dolgozók bérhelyzetének javítását is tartalmazza az egészségügy humánerőforrás-fejlesztési koncepciójának vitaanyaga – tájékoztatta a Világgazdaságot Vojnik Mária, a szaktárca államtitkára. Kiderült: az Európai Unióban átlagosan 278 orvos jut százezer lakosra, nálunk 334, ám nem hagyható figyelmen kívül az adott ország lakosságának egészségi állapota és az intézményrendszer fejlettsége – tette hozzá az államtitkár.
A humánfejlesztéseket a lakosság megváltozott egészségügyi szükséglete és az intézményrendszer szerkezetének átalakítása határozza meg. S mivel a jövőben kiemelt szerepet szánnak a lakosság közeli szolgáltatásoknak, elsőbbséget kap az alapellátás. Annál is inkább, mert a doktorok harmada elérte a nyugdíjkorhatárt, a 6800 háziorvosi praxis közül 70-90 tartósan orvoshiánnyal küzd. Ezek a kis lélekszámú településeken vannak, ahol kevés a páciens, így a tb-apanázsból nem tudják eltartani a rendelőt. Megoldást jelenthet a több telephelyes rendelők létesítése, amelyek az átlagosnál 30 százalékkal nagyobb tb-finanszírozást kapnak. Hozzáfogtak a kistérségi sürgősségi és ügyeleti központok létrehozásához, ezzel – csakúgy, mint a járóbeteg-szakellátási centrumok létrehozásával – is csökken a szakemberigény, ám a fejlesztési források összevonásával korszerűsödik a betegellátás.
A kórházakból 3100 orvos (az állások három százaléka) hiányzik, ez azonban jelentős térségi és szakorvosi különbségeket mutat. Például az északkeleti vagy a központi régió néhány kórházában jelentős a szakorvoshiány, ám elérhető közelségben megtalálhatók a képzett személyzettel dolgozó klinikák. Mivel a tervek szerint az aktív kórházi ágyszám terhére nő a rehabilitációt és krónikus ellátást nyújtó osztályok száma, a valós létszámszükségletet az átalakítást követően lehet majd megállapítani.
A jelenlegi rossz intézményi szerkezet mellett kialakultak a hiányszakmák, kevés az aneszteziológus, a patológus, a bel- és nőgyógyász, de rossz az orvosi korfa is. Az engedélyezett 33 500 állás több mint hét százaléka betöltetlen. A mostani tanévtől százzal több medikust vettek föl az állam által finanszírozott képzésbe annak ellenére, hogy az orvostanhallgatók évi normatívája 1,5 millió forint. Ám a szakorvossá válás 8-10 év, ezért megpróbálják viszszacsábítani a klinikumból, valamint a háttériparba, külföldre távozott doktorokat – mondta az államtitkár, ehhez azonban szükség van az átlagbérek növelésére. Jelenleg a nemzetgazdaság 18-as bérlistáján a tizedik hely az egészségügyé. A tervben azt tűzték ki célul, hogy az évtized végére az átlagbér érje el az unió 25 tagállamának az átlagát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.