Variációk a külső adósságra
Az elmúlt tíz év folyamait vizsgálva kiderül, hogy az ország külső adósságának alakulását elsősorban az államháztartás és a háztartások együttes finanszírozási igénye, azaz jövedelmük fogyasztásra és felhalmozásra el nem költött része, valamint a privatizációs bevételek határozták meg. 2002-től a külső adósság dinamikusan növekedett, aminek hátterében az államháztartás magas hiánya és a háztartások alacsony pénzügyi megtakarítása áll. Ez a momentum a fenntarthatóság megítélése szempontjából lényegesen kedvezőtlenebb, mintha a vállalati szektor beruházása és forrásbevonása okozná az eladósodást. A nettó külső adósság ugyanis úgy növekszik, hogy közben nem változnak az exportnövekedési kilátások, vagyis az adósságteher növekedésével párhuzamosan az ország adósság-visszafizető képessége nem javul.
A jegybanki szakember modellezte a külső adósság várható alakulását különböző forgatókönyvek mellett. Változatlan költségvetési politika és a háztartások változatlan megtakarítási hajlandósága mellett a nettó külső adósságráta tovább növekszik, 2007-ben elérheti az 1995 végére jellemző 35 százalék körüli szintet, 2010-re pedig megközelítheti a 42 százalékot. A tartósan magas külső finanszírozási igény és a növekvő mértékű külföldi eladósodás a gazdasági folyamatok hosszú távú fenntarthatatlanságával kapcsolatos kockázatok növekedését jelzi. Az idő előrehaladtával így egyre nő a szükségszerűsége egy költségvetési kiigazításnak, ennek hiányában növekszik a valószínűsége annak, hogy a piac által elvárt prémium megemelkedik, az árfolyam gyengül, és a hozamok emelkednek – olvasható a tanulmányban.
Hiteles költségvetési konszolidáció esetén az adósságráta középtávon csökkenő pályát írhat le. A szerző az egyensúlyi folyamatok szempontjából legkedvezőbb forgatókönyvben azt feltételezte, hogy a költségvetési politikában irányváltás következik be, és a gazdaság az euró 2010-es bevezetéséhez szükséges pálya mentén alakul. Így a szélesebb értelemben vett államháztartás GDP-arányos finanszírozási igénye 2008-ra 5,4 százalékra csökken, ami a GDP 2 százalékát kitevő kvázifiskális kiadások, valamint a nyugdíjreform elszámolható költségeit figyelembe véve azt eredményezi, hogy az euróövezetbe való belépés feltételéül szabott költségvetési kritérium teljesül.
Mivel a kvázifiskális kiadásokból keletkező finanszírozási szükséglet idővel az ESA-hiány részévé válik, 2008-at követően további finanszírozási igény csökkenéssel számolunk, és azt feltételezzük, hogy 2010-re az államháztartás finanszírozási szükséglete a GDP 3 százalékára mérséklődik. A költségvetési konszolidáció hatására a külső finanszírozási szükséglet meredeken csökken, és a nem adóssággeneráló finanszírozás aránya emelkedik.
Az mindenesetre kiemelendő, hogy az adósságdinamika alakulása szempontjából kedvező forgatókönyv megvalósulása esetén is középtávon a külső adósságráta további emelkedésére kell számítanunk: csak 2009-től kezdődően mérséklődik a mutató értéke. A háztartási és államháztartási szektor magas együttes finanszírozási igénye következtében 2008-ig a GDP 32 százalékát közelíti meg a külső adósságráta, majd 2010-re 30 százalék alá mérséklődik.
Ha nem kerül sor tartós és hiteles költségvetési hiánycsökkentésre, azaz nem valósul meg az egyensúlyi folyamatok szempontjából kedvezőbb forgatókönyv, akkor növekszik az esélye annak, hogy a fizetési mérleg korrekcióját a piac kényszeríti ki, azaz nagyobb lesz egy esetleges bizalomvesztés, így egy árfolyamgyengülés és hozamemelkedés valószínűsége. Az MNB munkatársa megvizsgálta, hogy egy egyszeri, 10 százalékos árfolyamgyengülés és ezzel párhuzamos hozamemelkedés hogyan hatna az adósságrátára. A sokkot követő években az árfolyamgyengülés, a magasabb reálhozamszint, valamint a lassabb reálnövekedés hatására a külső adósságráta annak ellenére tovább növekedhet, hogy a külső finanszírozási igény az árfolyam-leértékelődés hatására mérséklődhet. Hosszabb távon azonban a fogyasztás és a felhalmozási kiadások csökkenése mellett a külső finanszírozási igény számottevően csökken, így az adósságráta növekedése lassul, és 2010-re 39 százalék fölé emelkedik. Az adósságráta azonban ezen forgatókönyv mellett is stabilizálódhat. Nem szabad elfelejteni, a nemzetközi tapasztalatok alapján ugyanakkor a piac által kiváltott korrekció – a bizonytalanság növekedése és a tartós hozamemelkedés következtében – hosszú távon számottevő többletköltséget okoz ahhoz képest, mint ha az egyensúly felé történő elmozdulás a gazdaságpolitika által kontrollált módon menne végbe.
Adódik a kérdés, hogy különböző hozam- és árfolyampályákat feltételezve minek kellene történnie ahhoz, hogy az adósságráta 2006-ban ne nőjön tovább. Másképpen: az árfolyam- és hozamalakulástól függően mekkora mértékben kellene az államháztartás és a háztartási szektor együttes finanszírozási igényének csökkennie ahhoz, hogy stabilizálódjon a külső adósságráta.
Változatlan árfolyamszint mellett az államháztartás és a háztartási szektor együttes finanszírozási igényének az idén a bruttó hazai termék 2 százalékára kellene mérséklődnie ahhoz, hogy a külső adósságráta a 2005 végi 28 százalékos szinten stabilizálódjon. Ez a tavalyi 5,5 százalék körüli finanszírozási igényhez képest 3,5 százalékpontos GDP-arányos csökkenést követelne meg. Ennél nagyobb, a GDP 3,7 százalékára tehető finanszírozásiszükséglet-csökkenésre lenne szükség ahhoz, hogy egy egyszeri 2006-os árfolyam- és hozamsokk ellenére az idén ne nőjön tovább a bruttó hazai termékhez viszonyított adósság.
Ha azt feltételezzük, hogy a háztartási szektor GDP-arányos nettó pénzügyi megtakarítása a jelenlegi szintjén stabilizálódik, akkor a fenti számok megegyeznek az adósság stabilizálásához szükséges költségvetési konszolidáció mértékével. Ez azt jelenti, az idén körülbelül 800-850 milliárd forinttal kellene lefaragni az államháztartási deficitet, ennek valószínűsége gyakorlatilag nulla.
