Veres János: "Nem lehetünk elégedettek"
Veres János pénzügyminiszter szerint a kormányzat részéről össze kell hangolni azokat a forrásokat, eszközöket, fejlesztési lehetőségeket, amelyekkel a mikro, kis- és középvállalkozásokat segíti az állam. A pénzügyminiszter ezt egy szakmai konferencián mondta, amelyen a mikro és kisvállalkozások finanszírozása volt a központi téma. A pénzügyminiszter szerint a mikro és kisvállalkozások segítéségben kiemelt szerepet kap a jövőben is a Magyar Fejlesztési Bank, a Hitelgarancia Zrt., illetve a Magyar Vállakozásfejlesztési Hálózat. A hazai mikrovállalkozások fejlődésével nem lehetünk elégedettek, mert miközben Nyugat-Európában az ilyen cégek mintegy 80 százaléka külső források, hitelek, fejlesztési kölcsönök révén fejlődik, addig Magyarországon a mikro és kis cégek mindössze 20 százaléka vesz külső forrást igénybe a bővítéshez7, a fejlesztésekhez - mondta a pénzügyminiszter. (MTI Eco)


