BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Fidesz pattra játszik

Kampány. Miniszterelnök-jelölt nélkül, patthelyzetre játszva kampányol a Fidesz, s utóbbi elérésének realitását nem is lehet kizárni. Ehhez az kell, hogy a második fordulós eredmények két egyenlő erejű tábort hozzanak be a parlamentbe, akár a legnagyobb létszámú frakcióvá téve a Fideszt. Ebben az esetben újból döntés elé lehet állítani az MDF-et, le akarja-e váltani a kormányt, vagy nem. Bár ezzel a „vészforgatókönyvvel” kevésbé számolnak a jelenlegi koalíció oldalán, intenzív, a miniszterelnökre épített kampánnyal mennek tovább a kiemelt körzetekben. A két nagy párt kommunikációs stábja eközben a „lesz-e pótköltségvetés, vagy nem” tengely mentén csapnak össze.

Eldőlt: a Fidesz és az MDF nem „egyeztet” többet a második fordulóig. Dávid Ibolya szerint csak ezt követően derül ki, szükséges-e az együttműködés, Deutsch-Für Tamás pedig úgy fogalmazott, hogy a polgári oldal a közös miniszterelnök-jelöltjét csak április 23-a után nevezi majd meg. Mint ismert, Orbán Viktor lemondott a kormányfőjelölti tisztségéről, hogy „személye ne legyen akadálya” se a MDF-vel való megegyezésnek, se a baloldali emberek megszólításának. Egyelőre nem tudni, hogy a Fidesz szavazói bázisában miként csapódik le a „vezéráldozat bemutatása”. Úgy tűnik, az ellenzéki párt erre és az MDF árulására helyezi a hangsúlyt, emellett az államháztartási hiánnyal és a várható megszorító intézkedésekkel kampányol.

Rogán Antal tegnap bejelentette: úgy tudja, a Pénzügyminisztérium a kormány győzelme esetére pótköltségvetési tervezetet készít elő, a kabinet pedig az év hátralévő részére válságintézkedéseket dolgoz ki. (Lapunk meglátása szerint a formális pótköltségvetés nem valószínű, kiigazító lépések igen.) A Fidesz kampányfőnöke szerint a tervezetből kiderült, hogy rövid időn belül 300 forint lesz az euró árfolyama, nő az infláció, egységesen 20 százalékos áfát vezetnének be, tervezik az állami vagyon értékesítését is – többek között a Szerencsejáték Zrt. többségi állami tulajdonrészét adnák el. Az információk között szerepel az is, hogy a Gyurcsány-kormány a tb-hiány csökkentése érdekében emelné a gyógyszerek árát, ezerforintos receptfelírási és vizitdíjat vezetne be. Katona Tamás cáfolta a fideszes értesüléseket. A Pénzügyminisztérium államtitkára azt mondta: nem készül pótköltségvetési terv, az idei tervezett államháztartási hiány szigorú gazdálkodással tartható. Megismételte azt, amit már többször elmondott: az első negyedéves magas hiány oka az első hónapok jelentős kiadásai, többek között a 13. havi közszolgálati bér, valamint a 13. havi nyugdíj első fele. TE

Őszre néznek

Ha a költségvetés állapota úgy indokolja, lesznek változások, de nem olyan típusúak, amelyeket a Fidesz felfestett – fogalmazott lapunknak egy vezető szocialista politikus, s hozzátette: egyelőre a koalíció az önkormányzati választásokra való felkészülés jegyében igyekszik megegyezni a napokban, de ennek nem része a főpolgármesteri poszt.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.