A magyar választások új irányt mutatnak Európának
Új irányt szabhat Európa fejlődésének, hogy immár az uniós tagállamok többségében hatalmon van a baloldal – jelentette ki a magyarországi választások után Poul Nyrup Rasmussen, az európai szocialista párt (PES) elnöke. Ez azonban elemzők szerint nem jelenti azt, hogy a baloldal lekörözte volna a jobboldalt, mivel több tagállamban is közösen kormányoznak, és jobboldali pártok most is több tagállamban vannak hatalmon, mint baloldaliak.
Rasmussen szerint a szocialisták olasz- és magyarországi győzelme nyomán egy új baloldal születik a kontinensen, amely a szociális Európa koncepcióját hirdeti. Ez az új baloldal hisz abban, hogy a szabad piacgazdaság összegyeztethető a minőségi közszolgáltatásokkal, a méltányos szociális védelemmel és a szigorú környezetvédelmi elvárásokkal. Hátat fordított ugyan régi politikájának, de világos vonalat húzott önmaga és a jobboldal közé, a szociáldemokraták és a szabadpiaci liberálisok közé, a szociáldemokrácia és a neokonzervativizmus közé – tette hozzá Rasmussen.
Az olasz és a magyar választások eredményeként hét uniós tagállamban lesz szocialista, szociáldemokrata vagy munkáspárti miniszterelnök, további hat országban pedig koalíciós kormányzás részeseként van hatalmon a PES valamelyik tagpártja. Az idén még Csehországban, Szlovákiában, Svédországban és Ausztriában járulnak a polgárok az urnákhoz; Cseh- és Svédországban hatalmon maradhat, Ausztriában és Szlovákiában pedig hatalomra kerülhet a baloldal. Szlovákia kapcsán Rasmussen úgy fogalmazott, hogy a közvélemény-kutatásokban vezető, Robert Fico vezette Smer helyrehozhatja az „átalányadós fiaskót”, amely „elfogadhatatlan egyenlőtlenséget és méltánytalanságot eredményezett”.
A baloldal térnyerése megnehezítheti az Európai Bizottság dolgát, amelynek 2004-es kinevezésekor még jobbközép kormányok voltak hatalmon a tagálla-mok többségében. A brüsszeli testület elnöke, José Manuel Barroso a szabadpiac védelmezőjének számít, programjának középpontjába a versenyképességet és az uniós szabályozás megnyirbálását állítva.
Hatalmon lévők
Bal: Csehország, Litvánia, Magyarország, Nagy-Britannia, Portugália, Spanyol-, SvédországBal és jobb vegyesen: Belgium, Ciprus, Finnország, Luxemburg, Német-, Olaszország
Jobb: Ausztria, Dánia, Észt-, Francia-, Lengyel-, Lett-, Ír-, Görögország, Hollandia, Málta, Szlovákia, Szlovénia
Bal és jobb vegyesen: Belgium, Ciprus, Finnország, Luxemburg, Német-, Olaszország
Jobb: Ausztria, Dánia, Észt-, Francia-, Lengyel-, Lett-, Ír-, Görögország, Hollandia, Málta, Szlovákia, Szlovénia -->


