BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

E-felkészültségben Dánia az első

Felmérés. Egyre inkább felkészültnek tekinthető a világ a digitális korszakra – állapítja meg a londoni Economist Intelligence Unit. Az EIU immár 7. alkalommal közétett e-felkészültségi ranglistáján szinte minden ország magasabb pontszámot kapott, mint egy évvel korábban, a korábban gyengébben teljesítők lemaradása pedig kimutathatóan csökkent. A föld egészén immár több mint egymilliárd internethasználó és kétmilliárd mobiltelefon-használó számolható össze – örvendezik az EIU.
Közép- és Kelet-Európán belül a digitális technológia használata leginkább Észtországban elterjedt, amely a lista 27. helyére került, megelőzve Szlovéniát (28.), illetve a holtversenybe került Cseh- és Magyarországot (32–33.). Magyarország a szoftverfejlesztés kiszervezése, a telefonos vevőszolgálati központok és a technológia átadásán alapuló szerződéses termeltetés célterületeiként vesztett valamit előnyéből a tőlük keletebbre fekvő országok, nevezetesen Bulgária és Románia javára, ahol a fejlesztést végző és a többi kvalifikált munkaerő még mindig könnyen elérhető, jóval az EU-átlag alatti bérekkel.
A nagysebességű internetszolgáltatások igénybevétele lendületet vett Magyarországon. Az ADSL-csatlakozások száma 2005 végére közel 413 ezer volt, ez az országos távközlési felügyelet szerint 60 százalékos növekedést jelent az év eleji bázishoz képest. A Pyramid Research kutatóintézet várakozása szerint a széles sáv használatának elterjedése 2006 végére megközelíti a 15 százalékos küszöböt hazánkban, ez a régión belül az egyik legmagasabb érték. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.