Érvek és ellenérvek a szentpétervári G8-csúcs előtt

Gyűlnek a vészfelhők a június 15–17. között Szentpétervárra tervezett 2006-os G8-csúcstalálkozó fölött. Jeffrey Garten a Financial Timesban komédiának nevezte az orosz elnökséget. „A világ két tendenciának, a piaci liberalizációnak és a demokráciának köszönhetően fejlődik – írta. – A csúcstalálkozó valamennyi résztvevője közül egyedül Oroszország halad ezzel ellentétes irányban. Ha Moszkva áll a G8 élén, a szervezet jelentősége és presztízse a nullával válik egyenlővé.” John McCain és Joseph Lieberman amerikai szenátor még az orosz elnökség kezdete előtt javasolta, hogy Bush elnök tegyen lépéseket az orosz tagság felfüggesztése érdekében, amíg Moszkva nem hajlandó „betartani a szabad, demokratikus országok normáit”.

Az orosz elnökség bírálói felhánytorgatják, hogy Moszkvának a G7 által igazán fontosnak tartott makroökonómiai kérdésekben nincs túl sok mondanivalója, és kevés tekintélyes nemzetközi gazdasági szervezet tagja. Az utóbbi, persze, betudható annak, hogy a Nyugat, ahol csak lehet, távol tartja a veszélyes konkurenst: Moszkva 1993-ban jelentkezett például a GATT-ba, a mai Világkereskedelmi Szervezetbe, felvétele elé azonban még mindig egyre újabb feltételeket támasztanak. Washington pedig nem helyezi hatályon kívül a régen okafogyottá vált 1974-es Jackson–Vanik-törvénykiegészítést, amely nem engedi megadni Moszkvának a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény elvét.

Az orosz G8-elnökség hívei azzal érvelnek, hogy a GDP tekintetében nemrég még Hollandia mögött kullogó Oroszországnak mára megnövekedett a szerepe a világgazdaságban. Az Institute for International Economics figyelmeztet rá, hogy a hivatalosan közzétett 7 százalékos orosz GDP-növekedés a rubel megerősödése miatt valójában 25 százalék: dollárban számolva az 1999-es 200 milliárdról tavaly 772 milliárdra nőtt, vagyis hat év alatt megnégyszereződött. 2005-es nemzeti jövedelme alapján Oroszország a 12. a világrangsorban, az idei évre pedig a Nemzetközi Valutaalap prognózisa a 10. helyre sorolta.

A GDP-t vásárlóerő-paritáson tekintve Oroszország, messze lemaradva India és főleg Kína mögött, a 9. helyen áll a világon. Exportmutatói azonban az energiahordozók árrobbanása ellenére még mindig elmaradnak Hollandiáé mögött. Ugyanakkor a tavalyi kereskedelmi egyenleg 120 milliárd dolláros szufficitje, a 200 milliárd dolláros álomhatárt ostromló aranykészlet, a költségvetésnek a GDP 7,5 százalékát kitevő többlete jogossá teszi a G8-tagságot (erre az ellenzők azt szokták mondani, hogy az egy főre jutó jövedelmen kívül még ezek az adatok is elmaradnak a kínai mutatók mögött).

Az orosz gazdasági növekedésnek a gyakran emlegetett energiaárak mellett fontos előidézője a Vlagyimir Putyin első elnöki periódusa alatt, más piacorientált intézkedések sorában bevezetett egységes 13 százalékos jövedelemadó. Mihail Hodorkovszkij 2003. októberi letartóztatása és a Jukosz vagyonának de facto államosítása után azonban megtorpant a piacgazdaság térnyerése Oroszországban. Az azóta feltartóztathatatlanul terjedő erőszakos reprivatizáció, amelynek során az állami vállalatok – jogi és adóhatósági szankciók kilátásba helyezésével fenyegetőzve – felvásárolják a magas profitot termelő magáncégeket, egyetlen év alatt 70 százalékról 65 százalékra csökkentette a magánszektor részarányát Oroszországban.

Ez baljós tendenciát sejtet. Igazolni látszik azokat, akik Vlagyimir Putyinnak felróják a fiatal orosz demokrácia szisztematikus lebontását. Pedig a politikust egy friss közvélemény-kutatás szerint a lakosság 45 százaléka (háború vagy terrorakciók esetén 66 százaléka) szívesen látná 2008-ban is az elnöki posztra indulók között. Annak ellenére, hogy hazája az egyetlen ország, amelynek minősítését a Freedom House George Bush elnöksége alatt a „részlegesen szabad”-ról „nem szabad”-ra változtatta. Ezek után elég nyilvánvaló, hogy a pétervári csúcs a Putyin-féle „puha autoriter rendszer” szalonképessé tételét jelenti majd.

És ez egyáltalán nem csak Oroszországra nézve veszélyes fordulat. Elképesztő, de a szovjet korszakból nagyon is ismerős cinizmus rejlett a program mélyén, amelyet Putyin tavaly nyáron, a skóciai G8-csúcson az orosz elnökség évére ajánlott az elitklubnak. Az energetikai biztonságot jelölte meg a fejlett országok közös céljaként, külön kiemelve ebben hazája szerepét. Majd az orosz G8-elnökség legelső napján elzárta az ukrajnai földgázvezetéket. Ez igaz, mondják a pétervári csúcstól áttörést remélő optimisták, de mégiscsak jobb, ha a világ kőolajkészletének 10, a földgáznak 20 százalékát birtokló Oroszország „körön belül” van, s így presztízsére hivatkozva is befolyásolható.

Kérdés, persze, mennyire. Hiszen a magánszektor eredményei révén 1999 és 2004 között rohamléptekben, évi átlagban 8, 5 százalékkal növekedő olajkitermelés a Jukosz-botrány miatt tavaly csak 2,7 százalékkal gyarapodott. A visszaállamosítás mind az állami, mind a magánszektorban fékezte a befektetési hajlandóságot, amelyre pedig a kizsigerelt régi és a feltárás stádiumában lévő új lelőhelyek miatt is nagyon nagy szükség lenne. Ezért a részvénycserékkel állami vállalattá varázsolt Gazprom a Murmanszk közeli Stokman földgázlelőhely kiaknázásához most a Chevron, a ConocoPhilips, a Total és két tőkeerős norvég cég, a Statoil, valamint a Norsk Hydro részvételével konzorciumot akar létrehozni. Az orosz mamutvállalattól szokatlan, vehemens aktivitás arra utal, hogy Vlagyimir Putyin a nyári G8-csúcstalálkozó nyitányaként kívánja aláíratni a legalább 30 milliárd dolláros projektet, ráirányítva ezzel a világsajtónak a lelőhely értékét alaposan megnövelő figyelmét.

A szerző az ELTE tudományos főmunkatársa