BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kockán az egykulcsos adó

Meg kell szüntetni az egységesen 19 százalékos személyi és társasági adót – hangoztatja a szlovák szociáldemokrata párt, a Smer első embere. Robert Fico az alacsony jövedelműekre kevesebb terhet rakna, mint a gazdagokra, a cégek közül pedig a bankokat és a közszolgáltatókat adóztatná fokozottan. Visszaállítaná az osztalékadót, privatizációs stopot rendelne el, és az alapvető árucikkek esetében csökkentené az áfa mértékét.

A Dzurinda-kormány lépései közül a sok vihart kavart egészségügyi reformot is vissza szeretné vonni a Smer. Szlovákia nagyvárosaiban több mint egy hete sztrájkolnak az orvosok azt követelve, hogy a kabinet emelje 25 százalékkal a fizetésüket, és vonja vissza a szektor privatizálására vonatkozó terveit. A Dzurinda-kormány azonban hallani sem akar a külföldön sok dicséretet kapott reform visszavonásáról. Ennek keretében egyebek mellett profitorientálttá tennék az állami egészségbiztosítókat, és eladnák a laboratóriumokat, radiológiai és kemoterápiás szakrendelőket, hogy megoldják az ágazat krónikus finanszírozási válságát.

Ficónak a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint jó esélye van arra, hogy a június 17-i választások után megvalósítsa elképzeléseit: a Smer egymagában népszerűbb, mint a jelenlegi jobbközép koalíciót alkotó három tömörülés együttesen. A Hospodárské Noviny által idézett elemzők arra számítanak, hogy a Smer a jelenlegi koalíció két pártjával – a kereszténydemokratákkal és a Magyar Koalíció Pártjával – fog össze, és esetleg a Szabadság Fórum néhány képviselői voksára is szüksége lesz.

Bár a jobbközép pártok bevonásának örülnének a piacok, a Smer választási ígéretei miatt lazulhat az a fiskális szigor, amelyre Mikulás Dzurinda kabinetje mindig is törekedett – írja a Reuters. A jelenlegi pénzügyminiszter, Ivan Miklos a napokban kijelentette: a Fico által tervezett adóreform körülbelül tízmilliárd korona (bő 70 milliárd forint) bevételtől fosztaná meg a büdzsét. Az egészségügyben és más területeken beígért költekezés tovább rontaná a szlovák államháztartás helyzetét, így veszélybe kerülne az euró 2009-es bevezetése.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.