BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyarország az utolsó előtti - pedig az életünk múlik rajta

Egy uniós felmérés szerint Németországban és Nagy-Britanniában használják a leginkább a biztosági övet, míg legkevésbé Görögország és Magyarország lakosai veszik igénybe az életmentő biztonsági eszközt. A német vezetők 94, a hátsó utasok 90, a brit sofőrök 93, utasaik 83 százaléka köti be magát autójában. Ezzel szemben az első ülésen ülő görögöknek csupán 40 százaléka használja a biztonsági övet, míg a hátsó üléseken utazóknál csak 15 százalék tesz ugyanígy. Magyarországon sem sokkal jobb a helyzet: elöl 59, hátul 20 százalékunk köti be magát.
Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács által 2003-204-ben végzett felmérés azt mutatja, hogy a biztonsági öv használata rendkívül eltérő az Unióban. A Tanács által publikált jelentés szerint gyakori, látható és nagy publicitást kapó rendőrségi fellépéssel lehetne növelni a biztonsági övet használók arányát.
Az EU öt év alatt huszonötezerre szeretné lefaragni az évi 41 600 halállal végződő közúti balesetek számát. Mindezt szigorúbb törvénykezéssel, közös jogosítványhoz jutási szabályokkal, és a kamionosok heti menetszámának megkurtításával érnék el.
A biztonsági öv használatával évi hatezer halálos és 380 ezer személyi sérüléssel járó balesetet lehetne megelőzni. (Bloomberg)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.