BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meglódult a regadóbevétel

Az év első hónapjaiban várakozáson felül nekiiramodott a regisztrációs adó – a bevételek messze meghaladták a tervezett összeget. Lapunk információi szerint az első negyedévben mintegy 19 milliárd forint folyt be, a tavalyi első három hónaphoz képest több mint 80 százalékos a növekedés, és az idei költségvetési tervek is csaknem 40 százalékkal túlteljesültek.

A pénzügyi tárca a kedvező adóbevételek hátterében az áfakulcs csökkentését ellentételező regisztrációsadó-emelés hatását, valamint az értékesítések vártnál magasabb szintű alakulását érzékeli. Ez utóbbit némiképp alátámasztják a gépkocsi-értékesítési adatok, az első három hónapban az előzetes számok szerint 45 ezer új autó talált gazdára, ez 2800-zal több, mint egy évvel ezelőtt. Győző Gábor, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezetője szerint a magasabb költségvetési bevétel mögött inkább az állhat, hogy az importőrök nagyobb összeget fizettek be regisztrációsadó-előlegként, mint korábban.

A bevételemelkedést azonban szerinte elsősorban az év elején bevezetett magasabb adótételek eredményezték. Ezzel a megállapítással egyetért Fojt Attila, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének (MGOE) elnöke, aki lapunknak elmondta, az ő adataik sem utalnak forgalombővülésre, a külföldről behozott használt autók piacán nincs feltűnő mozgás, a szokásos év eleji ütemben zajlanak az eladások.

A dinamikus bevételbővülés másik oka lehet, hogy megkezdődött – igaz, csak március elején – a regisztrációsadó-befizetések online ellenőrzése. Addig nem kaphatja meg a jármű a rendszámot, amíg az okmányiroda és a vámhatóság egyeztetett adataiból világosan ki nem derül, eleget tett-e az igénylő a kötelezettségének. Ez mindenképpen a bevételek emelkedését eredményezte – jelezte Vályi-Nagy Vilmos, a VPOP informatikai főosztályának vezetője, aki szerint az új rendszer bevezetése óta egyszerűen nem lehet csalni.

Közben folyik a korábban forgalomba helyezett járművek adatainak egyeztetése is. Van némi fennakadás, mert a régi forgalmi engedélyekben gyakran kézírással – többféleképpen értelmezhetően – szerepelnek az autó azonosítási számai, s ezeket nem tudja kezelni az informatikai rendszer. Hozzávetőleg még negyvenezer ilyen esetet kell feldolgozni, azt követően viszont már zökkenőmentesen haladhat az elektronikus adategyeztetés. Az eddigi tapasztalatok szerint akkor, amikor a visszamenőleges ellenőrzés során fény derül az adóelkerülésre, az érintettek azonnal fizetnek. Ez a „buzgalom” is megjelenik a magasabb bevételi számokban, ugyanis az utólagos befizetéseket nem kezeli külön a rendszer. Ám az első negyedévi tendenciákból még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni – figyelmeztet a szakember, aki szerint ehhez meg kell várni a féléves adatokat.

A használt autókkal kereskedők érdekeit képviselő MGOE folytatja a küzdelmet az igazságosabb regisztrációs adóért – jelentette ki Fojt Attila. Brüsszelből éppen a napokban kapták meg a válaszlevelet ismételt panaszukra.

Az Európai Bizottság szakértői ebben emlékeztettek arra: december 18-án juttatták el felszólító levelüket Magyarországnak, amely a kötelezettségszegési eljárás első lépcsőfokát jelenti. Mint írják: tudomásuk van arról, hogy az idén módosult a szabályozás, ezt jelenleg még vizsgálják.

Fojt Attila elmondta: továbbra is úgy vélik, a használt autókkal kapcsolatosan diszkriminatív, igazságtalan a hazai gyakorlat, s ez ráadásul a környezetvédelmi és a költségvetési szempontoknak sem felel meg.

Ez utóbbi alátámasztásaként elmondta: a kedvezőtlen adórendszer miatt egyre kevesebb használt autó érkezik az országba. Az új adónem bevezetése előtti évben 73 ezer ilyen kocsit értékesítettek, tavaly már csak 28 ezret, s ebben az évben 16-17 ezerre számítanak.

Az Európai Bizottság szakértői ebben emlékeztettek arra: december 18-án juttatták el felszólító levelüket Magyarországnak, amely a kötelezettségszegési eljárás első lépcsőfokát jelenti. Mint írják: tudomásuk van arról, hogy az idén módosult a szabályozás, ezt jelenleg még vizsgálják.

Fojt Attila elmondta: továbbra is úgy vélik, a használt autókkal kapcsolatosan diszkriminatív, igazságtalan a hazai gyakorlat, s ez ráadásul a környezetvédelmi és a költségvetési szempontoknak sem felel meg.

Ez utóbbi alátámasztásaként elmondta: a kedvezőtlen adórendszer miatt egyre kevesebb használt autó érkezik az országba. Az új adónem bevezetése előtti évben 73 ezer ilyen kocsit értékesítettek, tavaly már csak 28 ezret, s ebben az évben 16-17 ezerre számítanak. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.