BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Privatizáljunk vagy sem? Előnyök és hátrányok

Mi legyen a maradék állami vagyonnal? A további privatizáció mellett szól a költségvetés égető pénzigénye, ugyanakkor a posta, a vasút vagy a villamos művek eladása politikai és szakmai kockázatokkal is jár - írja a Magyar Hírlap.
A napilap áttekinti a privatizáció hazai történetét, majd sorra veszi, milyen vállalatok kerülhetnek idén magánosításra.
Biztosan számol a kormány a MOL 11,73 százalékos pakettjének eladásával, amelyre az olajcégnek elővételi joga van. Ebből 250 milliárd forint bevétel származhat.
A Malév eladása is szóba jöhet, azonban ebből csak pár száz millió forint bevételt lehet várni.
A Szerencsejáték Zrt. nehéz ügy, hiszen politikailag kényes az "aranytojást tojó tyúkként" aposztrofált céget eladni - évente 50 milliárdot hoz az államnak a magyarok játékszenvedélye.
A lap megemlíti még a Magyar Villamos Műveket, amely állandó tőkepótlásra szorul a piaci ár alatt tartott lakossági áramár miatt. Tavaly mindazonáltal egymilliárdos nyereséggel zárt a cég.
A napilap nemzetközi kitekintésében a brit példát ismerteti, ahol a vasutat szétdarabolták, és még a pályákat is eladták. Ennek következtében romlott a sínhálózat minősége, ezért állami felügyelet alá vonták a működtetését.
A privatizáció mellett szól azonban, hogy a befolyó pénzekkel csökkenteni lehet az államadósságot és a költségvetési hiányt. Valamint az is lényeges szempont lehet, hogy csökkenteni lehetne a korrupciót, hiszena  anagy állami vállalatok vezetőit politikai szempontok alapján szokták kinevezni. (Magyar Hírlap)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.