BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szakértői testület a jogértelmezés segítésére

Társasági jog. Cégeknek, vállalkozóknak nyújt majd szakvéleményt, de – a jogszabály-előkészítők reményei szerint – az egész vállalati jog területén elősegítheti a jogértelmezés egységességét a társasági jogi szakértői testület. Létrehozását a júliustól hatályos új társasági törvény írja elő és indokolja. Ugyanis több új, Magyarországon még nem ismert jogintézményt vezet be, és a jelenlegi rendelkezésekhez képest jelentősen növeli a társaságalapítók, tulajdonosok szerződési szabadságát. Ennélfogva alkalmazása során számos olyan kérdés merülhet fel, amely a hazai jogszabályok ismerete vagy az eddigi joggyakorlat alapján nemigen válaszolható meg.

A testület szervezetére és működésére vonatkozó jogszabálytervezet a napokban készült el. Tagjait az igazságügy-miniszter nevezi ki öt évre, a háromtagú tanácsban eljárva alakítják ki az adott kérdésben álláspontjukat. Függetlenek, eljárásuk során nem utasíthatók. A fizetendő díj mértéke – a tervezet szerint – 350 ezer forint, amely tartalmazza a forgalmi adót. Ebből kell fedezni az eljáró szakértők díjazását és a testület működésével kapcsolatban felmerülő eseti költségeket.

A jogszabály – ha az új kormány elfogadja – júliusban lép hatályba. KK

Testületi jogok

A testület tagjainak kiemelkedő a szakértelme a társasági jog területén, ugyanakkor nem igazságügyi szakértők. Állásfoglalásuk nem minősül a polgári és a büntetőeljárási jog szerinti szakértői véleménynek, de a perekben bizonyítási eszközként felhasználható.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.