Deficitgondok olasz módra
Olaszországnak 2007-ben a maastrichti szerződés által megszabott 3 százalékos szint alá kell vinnie a GDP-arányos költségvetési hiányt, és ezt maradéktalanul meg is lehet tenni – közölte az Európai Bizottság elnöke. José Manuel Barroso az elődjével és egyúttal az új olasz miniszterelnökkel, Romano Prodival folytatott tárgyalásai után nyilatkozott. Hasonlóan kategorikus fiskális követelést fogalmazott meg Olaszországgal szemben Joaquín Almunia, a gazdasági és monetáris ügyekben illetékes biztos.
Állásfoglalásával Almunia csatlakozott a bizottság azon vezető tisztviselőihez, akik mielőbbi és határozott lépéseket tartalmazó pótköltségvetést követelnek Rómától 2006-ra. Brüsszel sürgetésével szemben az új olasz gazdasági miniszter, Tommaso Padoa-Schioppa azzal védekezett, hogy a makrogazdaság tényszámai sokkal rosszabbak, mint azt a kormányváltás előtt feltételezték. A politikus szerint a hiány akkora mértékű, hogy több, nagy összegű fejlesztési tervet – például a vasúti és közúti hálózat fejlesztésében – be kell fagyasztani.
Olaszország az utóbbi három évben túllépte a 3 százalékos deficit/GDP mutatót, amely tavaly elérte a 4,1 százalékot, Silvio Berlusconi leváltott kormánya pedig 3,8 százalékos idei adattal számolt. Padoa-Schioppa külön is felhívta a figyelmet, hogy – a monetáris unióból adódó követelményekkel ellentétben – nem csökkent, sőt egyenesen nőtt az államadósság/GDP mutató, amely – mint mondta – az utóbbi 14 év legrosszabb szintjén áll. A helyzet javítását célzó, múlt héten előterjesztett program a kedvezőtlen fiskális irányzatok ellenére sem tartalmaz új adókra vagy más bevételnövelő intézkedésekre való utalást.
Óvatosabbá vált viszont a kormány a munkáltatói terhek kilátásba helyezett csökkentésével. A választási kampányban – sőt a kormányprogram ismertetésekor is – még azt ígérte Prodi, hogy 5 százalékponttal csökkenti a társadalombiztosítási járulékok most 32 százalékon álló szintjét. Utóbb a kormány már kezd arról beszélni, hogy nem minden vállalat esetében hajtják végre a könnyítést, az alkalmazandó szelektivitás elveiről azonban nincs hír.
Az elmaradó köztehercsökkentésről egyelőre visszafogottan nyilatkozik az olasz munkaadói szövetség, a Confindustria. A szervezet ez idő tájt a szakszervezetekkel és a kormánnyal – egy gazdaságélénkítő program tárgyában – folytatandó tárgyalásra készül, és csak óvatosan adott hangot csalódottságának. A vállalkozókat főleg az aggasztja, hogy a kormány esetleg komolyan veszi a választási programban hangoztatott ígéretét, és valóban visszavonja a Berlusconi-kormány idején hozott szerény munkaerő-piaci reformokat. A Confindustria szeretne ragaszkodni a meghatározott időre szóló szerződések rendjéhez, mindaddig, amíg egy dolgozó elbocsátása „nehezebb, mint házastárstól való válás”. A CGIL szakszervezet azonban nemcsak a kötött időre szóló szerződések gyakorlatát szeretné kiiktatni, hanem egy új segélyezési rendszer bevezetését is követeli.
