BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A miniszterelnök emberei

Ma mutatja be Gyurcsány Ferenc a nyilvánosságnak leendő kormányának a tagjait és az új kormányzati döntéshozatali szervek „külsős” vezetőit. Többé-kevésbé már ismertek a nevek, az egy külügyminiszter kivételével: a posztot utolsó információink szerint Göncz Kinga tölti majd be.
A kijelölt miniszterelnök minden jelentős szocialista politikust bent tartott a kabinetben, illetve beemelte őket. Utóbbiak között van régi-új – bár most már az oktatással összevont kulturális tárcát vezető – miniszterként Hiller István pártelnök, és teljesen újként a honvédelmi miniszter, Szekeres Imre elnökhelyettes. Az információk szerint kettejükkel az az alku tárgya, hogy még az idén tisztújító kongreszszust tart az MSZP, ahol a tervek szerint Gyurcsány Ferenc lesz a szocialista párt elnöke, s a kormányzati tisztséget nem vállaló Juhász Ferenc pedig az elnökhelyettes. A szocialista oldalról kizárólag pártvezetőket felvonultató kabinetre azért volt szükség, hogy a pártbéli törekvések semmiképpen se oltsák majd ki a miniszterelnöki elképzeléseket. És azért, hogy a következő nehéz időszakban mindenképpen megőrizzék az egységet, végigvigyék a programot – tájékoztatták lapunkat szocialista politikusok.
Együttműködési kényszer lesz a jövőben – ezt Gyurcsány nem győzte hangsúlyozni, amikor szerdán bemutatta az új kormányzati működés modelljét, amelyben három új szervezet segíti majd a munkáját. A fejlesztési tanács és kabinet, az államreform-bizottság és a kormányzati szolgáltató központ centralizálja a kormányfői hatalmat, s a kormányülések előtt e testületekben születnek meg az informális döntések. A politikusokat az együttdöntés kényszere köti majd, a külsősök a miniszterelnökhöz kötődnek.
A fejlesztési ügynökséget Bajnai Gordon vezetheti, a kormányzati szolgáltató központot Szetey Gábor, de a legnagyobb meglepetés Draskovics Tibor neve, aki az államreform-bizottság első embere lenne. Az expénzügyminisztert ezzel „rehabilitálnák”, mert annak idején Gyurcsány Ferenc az államháztartási hiánnyal kapcsolatos félrevezető információk miatt vált meg tőle (ezt állítólag már tisztázták), ám felkészült szakembernek tartják. Az államreform-bizottságban politikusok és nem politikusok dolgoznak majd együtt – az utóbbiak lesznek többen –, nem hivatalként, hanem titkárságként működne. Draskovics az információk szerint két évre kap kinevezést, annyi idő alatt kell a reformokat elindítani.
Egyetlen nagy adóssága van a megalakuló új kormánynak, a rövid távú adó- és járulékterhekkel kapcsolatos intézkedéscsomag – ezt a június 10-i OÉT-ülésen ismertetnék először, addig hétpecsétes titok; információink szerint még pontosítják. A remélt bevétel nagysága van meg (mint lapunk írta, 170 milliárd az idén), de hogy mely rétegeket és milyen mértékben érintsen, még egyeztetnek. Az öt évre elfogadott adócsomagot felülírják, egyelőre egy rövid távú tervvel, az őszi költségvetési vitában tovább bővítik a kört.

Az új Gyurcsány-kormány tagjai

Miniszterelnök: Gyurcsány Ferenc

Miniszterelnöki Hivatal: Szilvásy György

Szociális és Munkaügyi Minisztérium: Kiss Péter

Pénzügyminisztérium: Veres János

Gazdasági és Közlekedési Minisztérium: Kóka János (SZDSZ)

Egészségügyi Minisztérium: Molnár Lajos (SZDSZ)

Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium: Gráf József

Honvédelmi Minisztérium: Szekeres Imre

Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium: Petrétei József

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium: Persányi Miklós (SZDSZ)

Külügyminisztérium: Göncz Kinga

Oktatási és Kulturális Minisztérium: Hiller István

Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium: Lamperth Mónika

Miniszterelnöki Hivatal: Szilvásy György

Szociális és Munkaügyi Minisztérium: Kiss Péter

Pénzügyminisztérium: Veres János

Gazdasági és Közlekedési Minisztérium: Kóka János (SZDSZ)

Egészségügyi Minisztérium: Molnár Lajos (SZDSZ)

Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium: Gráf József

Honvédelmi Minisztérium: Szekeres Imre

Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium: Petrétei József

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium: Persányi Miklós (SZDSZ)

Külügyminisztérium: Göncz Kinga

Oktatási és Kulturális Minisztérium: Hiller István

Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium: Lamperth Mónika -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.