BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dinamikus az exportbővülés

Márciusban 245 millió euró hiány halmozódott fel a külkereskedelmi mérlegben. Ez kicsivel kevesebb, mint az előzetes deficitszám volt, ám az egy évvel korábbi szaldónak így is a duplája. A megugrás oka egyértelműen az ország cserearányromlása: az energiahordozók drágulásának következtében az importárak gyorsabban emelkednek, mint a exportárak. Jól mutatja az árarányok kedvezőtlen alakulását, hogy az euróban mért forgalomnövekedés az export és import viszonylatában annak ellenére egyforma volt, hogy a kivitel volumennövekedése három százalékponttal meghaladta a behozatalét. Ennek megfelelően a Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint a cserearányromlás mintegy három százalékra tehető az első negyedévben.

Ezt is figyelembe véve nem is olyan kedvezőtlen az áruforgalmi folyamatokról alkotott képünk. Különösképpen az export rendkívül dinamikus növekedése ad okot bizalomra: a gyorsulás több hónapja tart, és márciusban már (euróban számolva) 20 százalékos volt az éves bővülési ütem. Ilyen látványos tempót utoljára két éve produkált a kivitel.

A növekedés legfontosabb tényezőit a közúti gépjárművek, gépjárműmotorok és televíziókészülékek kivitele jelentette. Importban az exportcélú forgalom és az energiahordozók mellett a Gripen vadászrepülőgépek beérkezése okozta a megugrást. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.