Engedmény a munkaidőre
Uniós diplomaták szerint elképzelhető, hogy az osztrák kompromisszumos javaslat nem lesz elégséges a tagállamok Franciaország által vezetett csoportjának a meggyőzésére, akik a főként Nagy-Britannia által támogatott opt-out megszüntetését követelik – írja a Financial Times. Az Európai Bizottság foglalkoztatási ügyekért felelős tagja, Vladimír Spidla azt is el szeretné érni a munkaidő szabályozásánál, hogy az új állásba kerülő dolgozóknak a kezdést követő egy hónapig legyen lehetőségük arra, hogy átgondolják: akarnak-e heti 48 óránál többet dolgozni. Spidla emellett akkor is rögzíttetné a heti maximális munkaidőt, ha a munkavállaló beleegyezik a maximálist meghaladó munkaidőbe. London még az előző fél évben mint soros uniós elnök jelezte: számára 65 órás plafon elfogadható lenne. Nagy-Britannia mellett jelenleg több tagállamnak, köztük Magyarországnak is van valamiféle opt-outja; többségük az egészségügyben alkalmazza a heti 48 órás munkaidő túllépését.
Magyarországon a teljes munkaidő jogszabályban rögzített (1992. évi XXII. törvény) mértéke napi nyolc, heti negyven óra – tájékoztatta lapunkat Burik Mária, a munkaügyi minisztérium jogi főosztályvezető-helyettese. A foglalkoztató és a dolgozó megállapodása alapján azonban a munkaidő mértéke legfeljebb napi 12, maximum heti 60 órára emelhető, ha a munkavállaló készenléti jellegű munkakört (pl. biztonsági őr, portás) lát el, vagy az a munkáltató, illetve a tulajdonos közeli hozzátartozója.


