„Értékes” perek – gyorsabb ítélet
A gyorsabb és megalapozottabb döntéseket – így az üzleti élet zavartalanabb menetét – segíti elő a tavaly novembertől érvényesülő új közigazgatási perrend. Kedvező a felek számára azért is, mert növekedett a rendelkezési joguk. Mindezek különösen fontos szempontok, mivel a közigazgatási jogviták egyre jelentősebb perértékűek. A bírák gyakorta sokmilliós, nemegyszer milliárdos nagyságrendű – például adó-, vám-, jövedéki – ügyekben hoznak ítéletet. Vannak kisebb perértékű, ám igen nagy jelentőségű ügyek is, mint például bizonyos pénzügyi felügyeleti jogviták – nyilatkozta a Világgazdaságnak Darák Péter legfelsőbb bírósági bíró, a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesületének elnöke.
Sok a bonyolult, alapos felkészülést igénylő per. A bíró dolgát az sem könnyíti meg, hogy egyre több ügyben már nem elegendő a hazai jog ismerete, az uniós szabályokban is otthon kell lennie. Tehát a jogviták nehézségi foka nem feltétlenül perérték függvénye. Ezért, míg korábban 30 millió forintnál nagyobb perértékű ügyekben hármas bírói tanács hozott ítéletet, a jelenlegi szabályozás a bíróra bízza annak eldöntését, hogy megbirkózik-e maga az esettel, vagy hármas tanácsban bírálja el inkább az ügyet. A nagyobb bíróságokon élnek is a választás lehetőségével. A kisebbeken azonban ennek nincsenek meg a létszámbeli és szakmai feltételei – mondta Darák Péter. A tapasztaltabb bírák már megszokták az egyéni döntés felelősségét. De a kevés szakmai gyakorlattal rendelkező fiatal bíráknak segítséget jelenthetne, ha a komoly ügyekben hárman ítélkezhetnének. A megoldás a közigazgatási bírák közötti regionális együttműködés lehetne.
Az új eljárási szabályok – miközben teret adnak a felek rendelkezési jogainak – igyekeznek útját állni az ügyek elhúzódásának – mondta az elnök. Így például bizonyítást elsősorban a felek kezdeményezésére rendel el a bíróság. Ha azonban nincs előzetes bizonyítási indítványuk, úgy az első tárgyalást hatvan napon belül meg kell tartani. A gyakori keresetmódosítás az egyik előszeretettel alkalmazott perelhúzási taktika volt a felek részéről. Ma keresetmódosításra legkésőbb az első tárgyalás befejezéséig van mód. Az érdemi elbírálást segíti elő egyebek közt az is, hogy az úgynevezett járulékos – például az eljárási költségekről folyó – jogvita leválasztható az alapügyről. A korábbiaknál szélesebb körben van lehetőség a gyorsabb, tárgyaláson kívüli elbírálásra, ez ugyancsak kedvező a felek számára.
Új törvénnyel is segítenének
Egy új törvény igyekszik elősegíteni a kiemelt fontosságú állami beruházások megvalósítását. Ezekre kivételes és rendkívül gyors közigazgatási eljárási szabályok vonatkoznak. Sokan felvetik, hogy a törvény által sérül a jogegyenlőség elve, a szűk elbírálási határidők pedig megalapozatlan döntésekhez vezethetnek.Egyelőre azonban a törvény nem érvényesül, mert bár már hatályos, hiányzik a végrehajtási szabályzata, így nem tudni, milyen esetekben alkalmazható.
Egyelőre azonban a törvény nem érvényesül, mert bár már hatályos, hiányzik a végrehajtási szabályzata, így nem tudni, milyen esetekben alkalmazható.-->


