BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kedveli régiónkat a tőke

Befektetések. Az új közép-európai uniós tagállamokba tavaly a megelőző évhez képest közel húsz százalékkal nagyobb összegű, 26 milliárd eurós külföldi működő tőke áramlott – derül ki a bécsi nemzetközi gazdasági tanulmányok intézetének (WIIW) összegzéséből. Magyarországon a Budapest Airport, Csehországban pedig a Czech Telecom eladása rekordnagyságú tőkebeáramlást (FDI) eredményezett. A két ország mellett a nyolcak közül növekvő FDI-t könyvelhetett el Észtország, Szlovákia és Litvánia is, Lengyel-, Lettországnak és Szlovéniának viszont a 2004-es szinthez képest kevesebbel kellett beérnie.

A délkelet-európai országok a 2004-es csúcshoz képest két százalékkal kevesebb, 10,4 milliárd euró külföldi működő tőkéhez jutottak. Románia egymagában az összeg felét kapta meg: az energiaipari privatizáció mellett a feldolgozóipari befektetések is szárnyakat kaptak. A magánosítás folytatódása révén Horvátország, valamint Szerbia és Montenegró is növelni tudta a tőkebeáramlást, máshol azonban – mint Macedóniában – a privatizáció lezárulta az új befektetések elmaradását hozta.

Hatalmas, 31 százalékos növekedést könyvelhettek viszont el a Független Államok Közösségének (FÁK) európai országai, amelyek több mint 18 milliárd euró külföldi működő tőkéhez jutottak. A legnagyobb FDI-fogadó Oroszországnak ugyan némileg kevesebb jutott, mint 2004-ben, de ezzel egy időben a tőkekiáramlás is lelassult; összességében alatta maradt a beáramlásnak. Ukrajna bevételeit egy egyszeri ügylet, a Mittal Steel acélmű értékesítése dobta meg, Moldova és Fehéroroszország viszont még a 2005-ös növekedés ellenére is elenyésző összegű működő tőkéhez jutott.

A közép- és délkelet-európai térség egészét nézve mindazonáltal a tavalyi év új rekordot hozott: az 55 milliárd eurós tőkebeáramlás 18 százalékos növekedést jelent 2004-hez képest. A felfutás részben a tőkeexportőr országok gazdasági fejleményeivel magyarázható: a világgazdaság magára találását a globális FDI növekedése kísérte. A transznacionális társaságok pénzügyi helyzete javult, és jól teljesítettek a tőzsdék is: ezek a tényezők általában is a külföldi befektetések megerősödését eredményezik. A fogadó országokat illetően, azok vonzerejét a gyors gazdasági növekedés, az uniós integráció és a privatizáció felfutása növelte meg. Az utóbbi évek FDI-fluktuációja a nagy privatizációs ügyletek létével vagy hiányával magyarázható, miközben a feldolgozóipari befektetésekért folytatott versenyben Lengyel-, Magyar-, Csehország, valamint Románia bizonyul a legfőbb játékosnak. A WIIW megjegyzi, hogy a termelés áthelyezését célzó projekt viszonylag kevés, ám az új autóipari és háztartási elektronikai kapacitásokat a gyártók rendre az EU új tagországaiban hozzák létre.

Az intézet az FDI-állomány és a külföldi befektetők által kivitt jövedelmek arányosításából azt a következtetést vonja le, hogy a 2000-es évek elején a legnagyobb nyereséggel a magyar-, cseh- és észtországi befektetések kecsegtettek. 2004-ben Románia és Lengyelország, tavaly pedig Szlovákia és Oroszország volt a legnagyobb hasznot hozó terep. VG



Kilátások közép- és kelet-európában

A befektetői aktivitással kapcsolatos eddigi jelentések alapján a bécsi intézet derűlátó a 2006-os FDI-kilátásokat illetően.

A tavalyi évhez képest azonban a nagyobb privatizációs ügyletek hiánya miatt – Romániát kivéve – kisebb bevétel várható.

A magasabb profitráták miatt a működő tőke azonban akkor is kedveli majd az új EU-tagországokat, ha azok külön ösztönzőket nem ajánlanak fel.


A tavalyi évhez képest azonban a nagyobb privatizációs ügyletek hiánya miatt – Romániát kivéve – kisebb bevétel várható.

A magasabb profitráták miatt a működő tőke azonban akkor is kedveli majd az új EU-tagországokat, ha azok külön ösztönzőket nem ajánlanak fel.

-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.