BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meddig még? Egyre csúszik a járulékcsalók elleni fellépés

A korábbi ígéretekhez képest legalább fél évvel később, csak 2007-ben kezd működni a becslések szerint több százezer járulékcsaló kiszűrésére alkalmas rendszer – írja a Magyar Hírlap. A kormányprogram 2007-re ígéri a rendszer működésbe lépését. A szisztéma kialakítását még az előző Gyurcsány-kormány ígérte meg a száz lépés program keretében. A szazlepes.hu-ra először feltett menetrend szerint ennek január elsejétől működnie kellett volna. A Magyar Hírlap ezt számonkérő kérdésére Rácz Jenő egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott, a rendszer kész, de csak júliustól működik. A jelenlegi állás szerint viszont csak 2007-től, s a program nem említi, hogy az év elejétől vagy végétől. A kormányfő által meghirdetett egészségügyi reform szerint – melynek alapja a járulékfizetés ellenőrzése – csomagokban fogják rögzíteni, melyek azok az alapvető ellátások, amelyek mindenkinek járnak, melyek csak a járulékfizetőknek vagy más okból jogosultaknak (például a nyugdíjasoknak, eltartottaknak), s miért kell fizetni vagy kiegészítő biztosítást kötni. Ma azt éppúgy ellátják, aki nem fizet (például feketemunkás), mint azt, aki rendszeresen eleget tesz e kötelezettségének. A rendszer kiadásokkal kapcsolatos oldalának informatikai háttere, vagyis az a rész, ami az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz (OEP) tartozik, április eleje óta kész – mondta a lap megkeresésére Király Gyula, az OEP főigazgató-helyettese. A www.magyarorszag.hu ügyfélkapuján keresztül – egy okmányirodában történő regisztrálás után – bárki ellenőrizheti például azt, milyen egészségügyi ellátások vannak a taj-számára lejelentve. Ez azért lehet érdekes, mert szakértői elemzések szerint előfordul: a kórházak olyan kezeléseket is jelentenek a finanszírozó OEP-nek, amelyek csak papíron történtek meg. (Magyar Hírlap)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.