Megtakarítást szeretnének látni
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a kormányzati intézményrendszer átszabása után néhány hónappal vizsgálni fogja, hogy a reményeknek megfelelően – és a remélt mértékben – történt-e megtakarítás a minisztériumi átszervezések és a változó finanszírozás nyomán – jelezte a szervezet tegnapi sajtótájékoztatóján Kovács Árpád elnök. A kormányfő felelősségi körébe, döntési kompetenciájába tartozik, hogy az egyes feladatokat melyik tárcához, hivatalhoz helyezik – ezzel indokolta az ÁSZ első embere, hogy miért nem kívánja célszerűségi szempontok alapján értékelni a körvonalazódó intézkedéseket. Minden bizonnyal szintén nagy érdeklődésre tarthat számot az az ellenőrzés, amely a Magyarországra érkezett uniós források sorsát követi nyomon. Az eredményekre a tervek szerint még szeptemberig várnunk kell.
A rendezvényen ismertették a számvevőszék múlt évi tevékenységéről szóló jelentést. A tárcáknak tett néhány száz javaslat valamivel több mint fele megvalósult, minden negyediket pedig részben megszívleltek a minisztériumok, vagy az átvétel folyamatban van. Igaz, az átvett javaslatok jelentős része üzemviteli jellegű szabályokat érintett.
Kovács Árpád a költségvetési tervezés minőségének javítását sürgette, és úgy vélte: célszerű lenne olyan sarokpontokat beépíteni a folyamatba, amelyek a jelenleginél kötöttebbé teszik az eljárást. Ennek kapcsán az ÁSZ szerepének törvényben rögzített módon történő erősítését látná szívesen az elnök. A jogszabály felhatalmazása alapján a szervezet a megvalósíthatósággal-megvalósulással kapcsolatos véleményének adhatna hangot néhány területen: például a kamatpálya vagy az államadósság esetében azt fejthetnék ki a számvevők, hogy a költségvetési törvényjavaslatban szereplő számok reálisnak tekinthetők-e. Emellett az is üdvözlendő lenne, ha több idő állna az ÁSZ rendelkezésére az elkövetkező évi büdzsére vonatkozó terv vizsgálatához. Előremutató lenne, ha a kormányzat – az elmúlt évekbeli gyakorlattól eltérően – nem változtatná meg a makrogazdasági sarokszámokat az ÁSZ-vélemény elkészítésére rendelkezésre álló idő lejárta előtt néhány nappal. Addig nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy az önkormányzatokra hárított állami feladatok ellátására a helyhatóságok nem kapnak elegendő forrást, amíg könyvvitelükben nincsenek elkülönítve a kötelezően ellátandó állami és az önként vállalt feladatokra vonatkozó kiadások – mutatott rá Kovács Árpád.
Fiskális tanács
Kovács Árpád a választási kampányban nagy publicitást kapott és azóta is többször felmelegített költségvetési tanács ötletéről elmondta: annak létrehozása a jogszabályalkotó akaratától függ. Kovács szerint egyebek között előbb azt kellene tisztázni, hogy elfogadható-e: csorbuljon az Állami Számvevőszék azon joga, miszerint az intézmény a köztársaság legfőbb pénzügyi ellenőrző szerve.Az is kérdés emellett, hogy a költségvetési tanács mint szakmai testület átvállalhatja-e a kabinettől a költségvetés kialakításával járó politikai felelősséget.
Az is kérdés emellett, hogy a költségvetési tanács mint szakmai testület átvállalhatja-e a kabinettől a költségvetés kialakításával járó politikai felelősséget.-->


