BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minimálbér: Gyurcsány tiszteletben tartja a megállapodást

A kormány tiszteletben tartja az Országos Érdekegyeztető Tanácsban több évre szólóan a minimálbéremelésről kötött megállapodást - mondta a napokban több fórumon is Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök, így a minimálbérhez viszonyított álláskeresési járadék is elérheti a magasabb értékeket. Jövőre már csaknem 79 ezer forint lehet az álláskeresési járadék felső határa, a következő évben pedig csaknem 83 ezer forint.

A korábbi évekhez képest már az idén is lényegesen magasabb a járadékos időszak első részében a járadék felső határa, 75 ezer forint. A múlt év novemberéig, az erre vonatkozó törvénymódosításig legfeljebb 44.460 forint volt a járadék, függetlenül attól, hogy az adott személy korábban mennyit keresett.

A járadék aránytalanul alacsony felső összege nem tette lehetővé a nyugodt álláskeresést, illetve az átképzésben való részvételt. A tavaly novembertől hatályos törvénymódosítás alapján már az öregségi nyugdíjminimum 180 százaléka helyett a minimálbér 120 százaléka az álláskeresési járadék felső határa. Igaz, ez a magasabb összeg csak a járadékos időszak feléig, legfeljebb egy negyedévig jár az álláskeresőnek, ezt követően maximum két negyedévig egységesen a minimálbér 60 százaléka a járadék.

Korábban a legfeljebb három negyedéves járadékos időszak egészére járt az öregségi nyugdíjminimum 180 százalékánál nem nagyobb összeg. Ez viszont jóval kevesebb volt, mint a minimálbér 120 százaléka. A törvénymódosítás szerint a járadék nem lehet kevesebb a minimálbér 60 százalékánál. Azok, akik a járadékos időszak alatt sem tudnak elhelyezkedni, egy negyedévnyi segélyt igényelhetnek, de ez már csak a minimálbér 40 százaléka.

Az 50 év felettieknél a nehezebb elhelyezkedés miatt ez a segélyidőszak is több lehet. Azok, akik nem rendelkeznek az álláskeresési járadékhoz négy év alatt legalább egy éves munkaviszonnyal, de legalább 200 napos munkaviszonyt igazolnak, szintén a minimálbér 40 százalékát jelentő segélyt vehetik igénybe három hónapig. A járadékos időt úgy számítják, hogy öt nap munkaviszony egy nap járadékra ad jogot.

A járadékot a járadékfizetés első időszakára a korábbi átlagkereset 60 százaléka szerint határozzák meg, a második időszakban egységesen a minimálbér 60 százaléka. Az új szisztéma finanszírozása nem kerül többe a Munkaerőpiaci Alapnak. (MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.