Össztűz alá került a kínai és vietnami bőrcipőkre áprilistól fokozatosan bevezetett 16,8–19,4 százalékos dömpingvám. A fogyasztói szervezetek, a kereskedők és a távol-keleti országokban gyártató európai vállalatok arról igyekeznek meggyőzni Peter Mandelson kereskedelmi biztost, hogy vizsgálja felül az intézkedést. Érvelésük szerint az EU öngólt lőtt az importvámmal, hiszen az európai gyártók termelőkapacitásaik egyre nagyobb részét telepítik Kínába és más kelet-ázsiai országba, így az adó őket is sújtja. Szeptemberben teljes mértékben életbe lépnek a dömpingvámok, és ezt a fogyasztók a magasabb árakon keresztül azonnal megérzik majd – teszik hozzá a kereskedők. Mindezek fényében úgy vélik, hiba lenne, ha a tagországok júliusban úgy határoznának, hogy 2011-ig meghosszabbítják az egyelőre ideiglenes hatályú védőintézkedéseket. A brit kiskereskedelmi konzorcium aláírásgyűjtő akcióba kezdett annak bizonyítására, hogy a fogyasztókat aggasztja az olcsó ázsiai termékek eltűnésének lehetősége.
A jövő héten Kínába látogató Mandelson az egyre nagyobb nyomás hatására puhulni látszik. A Financial Timesnak adott minapi nyilatkozatában ugyan védelmébe vette a dömpingellenes intézkedéseket, de azt is hozzátette, hogy a globalizáció miatt bonyolultabbá váltak a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok, és ezeket az európai kereskedelempolitika kialakítása során is figyelembe kell venni. Megfigyelők úgy értékelik a szavait, hogy elismeri a Távol-Keleten gyártató európai vállalatok szempontjait.
A másik oldalon persze azok a vállalatok is hallatják a hangjukat, amelyek az európai cipő- és ruhatermelésben érdekeltek. Az uniós cipőipari szövetség szerint nagy szükség van a védőintézkedésekre, mivel tavaly a kínai behozatal 450 százalékos emelkedése miatt 915 gyárat zártak be a kontinensen, és 60 ezer munkahely szűnt meg. Az árak emelkedésétől tartó fogyasztókat azzal igyekeznek megnyugtatni, hogy szerintük az importőrök és a kereskedelmi láncok a piaci verseny miatt nem tudják majd áthárítani pluszköltségeiket a vásárlókra. Több mint valószínű, hogy a dömpingvámok nem okoznak majd érezhető fogyasztói áremelkedést – idézi nyilatkozatukat a Reuters.
A vita tehát a tavasszal látott frontvonalak mentén látszik újjáéledni. A távol-keleti import korlátozásában érdekelt mediterrán országok a dömpingvámok megerősítése mellett, az északi tagállamok – ahol szinte alig van cipőipar – pedig az ellen lobbiznak. A probléma persze a cipőiparnál sokkal tágabb kört érint. Az olasz bútorgyárak például azt szeretnék, ha a kínai bútorokra is védővámot vetne ki az unió. Az IKEA – amely jelenleg árukészlete 18 százalékát onnan szerzi be – ugyanakkor figyelmeztet, hogy ez esetben kénytelen lenne emelni az árait. Megfigyelők szerint hamarosan további ruházati cikkek, valamint az üvegáruk és a különböző konyhai edények is sorra kerülhetnek, ha a piacvédelem hívei kerülnek fölénybe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.