BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Patthelyzet a cseh választás után

Döntetlen. Az elképzelhető legrosszabb eredménynek minősítik csehországi vállalkozói szervezetek a hét végi választások kimenetelét, amelyek nyomán – a jobb- és baloldal között – pontosan fele-fele arányú megosztottság alakult ki a 200 fős alsóházban. Nagykoalíciót leszámítva ebből csak gyenge, bármikor megbuktatható kormány kerül ki, amely komolyabb reformtervet elő sem mer terjeszteni – idézi a CTK a cseh kereskedelmi és idegenforgalmi kamara elnökét. A korona árfolyama tegnap eséssel reagált a választás eredményére.

A kormányzó szociáldemokraták (CSSD) alig 74 mandátumot szereztek. Ehhez jön a baloldalon a keményvonalas kommunista párt 26 képviselői helye, a kettő összegéből azonban akkor sem jönne ki kormányképes többség, ha a CSSD megváltoztatná a kommunista párttal szembeni elutasító álláspontját. Ugyanez a helyzet a jobboldalon, ahol a polgári demokrata párt (ODS) ugyan növelni tudta a támogatottságát, de nem a várt és előre jelzett mértékben. Így 81 képviselői helyével a párt csak a választások megnyerését könyvelhette el, a kormányképességet nem, mert a vele koalícióra hajlandó kereszténydemokraták (KDU-CSL) mindössze 13 mandátumot szereztek, a parlamentbe először bejutott zöldek pedig csak hatfőst.

Mivel az amúgy gyengülő – a támogatottságuk egyharmadát elveszítő – kommunistákkal egyik nagy párt sem hajlandó együttműködni, ezért az elemzők többsége nagykoalícióra vagy újabb választásokra tippel. A nagykoalíció mellett szól, hogy az államfő – az ODS alapítójának tekintett – Václav Klaus is ezt szorgalmazná, a két nagy párt ráadásul bármilyen szigorú reformprogram elfogadásához elégséges többséggel rendelkezne a törvényhozásban. A nagykoalíció ellen szól viszont, hogy a két párt (a CSSD és az ODS) vezetője között alaposan elmérgesedett a viszony a kampány végére, Jirí Paroubek eddigi szociáldemokrata miniszterelnök piszkos trükkök bevetésével és rágalmazással vádolta meg konzervatív ellenlábasait.

A KDU-CSL és az ODS koalí-ciós tárgyalásokat kezdett, az ODS vezetője, Mirek Topolanek pedig máris összeállította azon miniszterek listáját, akikkel együtt kormányozna, a szociáldemokraták nélkül. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.