Athén is átalányadót tervez
Görögországban a keresők 90 százaléka egykulcsú – 25 százalékos – jövedelemadó alá esik a jövőre kezdődő és fokozatosan végrehajtandó fiskális reform eredményeként – mondta a pénzügyminiszter. Giorgosz Alogoszkufisz a korábban súlyosan deficites államháztartás kényszerű szanálásával indokolta azt, hogy csak 2009–2010 tájékán érvényesíthetők a legalacsonyabb adókulcsok. A vállalati nyereségadót 2007-ben – a korábbi 35 százalékról – 25 százalékra szállítják le.
Az olimpia évében – 2004-ben – még 6,9 százalékos, GDP-arányos költségvetési hiányt tavaly 4,5 százalékra mérsékelte Kosztasz Karamanlisz konzervatív kormánya. Az idén a pénzügyminiszter 2,6 százalékos deficit/GDP mutatóra számít, az Európai Bizottság szerint azonban a hiány várhatóan még eléri a 3 százalékot.
A nagy összegű közkiadási tételek elmaradása ellenére a gazdaság 2005-ben 3,7 százalékkal növekedett, az idei első negyedévre pedig 4,1 százalékos, éves rátán számolt GDP-növekmény adódott. A pénzügyminiszter méltatta, hogy a növekedést immár nagyrészt a magánszektor hordozza. Nagy probléma viszont Athén számára, hogy egy uniós finanszírozási program keretében hogyan mentsen meg eddig fel nem használt EU-pénzeket; a kérdésről tárgyalásokat folytat Danuta Hübner regionális fejlesztési biztossal. A 2000–2003-as időszak során Görögország a rendelkezésre álló uniós pénzeknek csak mintegy 20 százalékát tudta lehívni. VG


