Akár büntetőjogi felelősség is terhelheti azon cégek vezetőit, amelyekre – mint azt a Világgazdaság megírta – néhány napja csapott le a Gazdasági Versenyhivatal kartellcsoportja. A versenyhatóság a Strabagnál, az Egri Útépítő Zrt.-nél és a HE-DO Kft.-nél tartott rajtaütésszerű helyszíni vizsgálatot. A cégek gyaníthatóan előzetesen megállapodtak egymással arról, hogy melyikük nyeri a tendert, és az a többi céget is foglalkoztatja majd.
Nem ez az első és feltehetőleg nem is a legnagyobb útépítéshez kapcsolódó közbeszerzési manipuláció. Ám ebben az ügyben egyik-másik közbeszerzési eljárás és az ahhoz kapcsolódó feltételezett magatartás már 2005. szeptember 1-jét, azaz a Btk. új szabályainak hatálybalépését követően történt. Így – ha a jogsértés bebizonyosodik – nemcsak a cégek sújthatók bírsággal, hanem a vezetőik is büntethetők, mégpedig a Btk. alapján. A jogsértés ára öt éviszabadságvesztés is lehet.
A GVH előtt jelenleg több, a közbeszerzéshez kapcsolódó, ármeghatározásra és piacfelosztásra irányuló kartellügy van. Ebben az esztendőben eddig az infokommunikációs piac állt a versenyhatóság célkeresztjében. A tapasztalatok szerint az elmarasztalt cégek szinte minden esetben megtámadják a versenytanácsi határozatot a Fővárosi Bíróságon. Az eddigi legnagyobb, 7 milliárd forintos bírsággal zárult autópályakartell-ügyben hozott GVH-határozatot januárban helybenhagyta a bíróság. Az összeget az érdekeltek befizették. Az ügy most a Fővárosi Ítélőtábla előtt van. Két napja azt a fővárosi útépítések kapcsán született versenytanácsi döntést erősítette meg a Fővárosi Bíróság, amelyben – közbeszerzési kartellezés miatt – a Strabagot, az Egút társaságot és a Ring Kkt.-t bírságolta meg a versenytanács. KK
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.