Petrodollárok útja a fejlett gazdaságokba

Rég nem látott pénzeső hullik mostanság az olajexportőr országokra. A fekete arany tartósan magas, hordónként 50 dollár feletti jegyzésének hatására tavaly – az IMF adatai szerint – 614 milliárdot kasszírozhattak ezek az államok, szemben a 2002-es esztendő 262 milliárdjával. Ennek hatására a folyó fizetési mérlegeik összességében mintegy 400 milliárd dolláros többletet mutattak, az idén pedig ennél is többre számítanak.

Csak összehasonlításképpen: a mindent elsöprő távol-keleti exportoffenzíva – beleértve a kínait is – az idén és tavalyra vonatkozóan is nagyjából 240 milliárd dolláros összesített többletet eredményezhet az ázsiai térség folyó fizetési mérlegében.

Az olajbevételek jó része – ebben az évben több mint 300 milliárd dollár – a Közel-Keleten köt ki. Aki manapság ellátogat például Dubaiba, amely az Egyesült Arab Emírségek hét emirátusának egyike, mesébe illő fejlesztésekkel találkozhat. A 20 milliárd dollár értékű Burj Dubai projekt keretében 30 ezer otthont, egy Giorgio Armani tervezte hotelt, egy jégpályát és egy hatalmas mesterséges tavat hoznak létre a sivatag közepén. A beruházás ékköve egy egymilliárd dolláros toronyház lesz, amelynek pontos magasságát ugyan még nem árulják el, de a kivitelező szerint 40 százalékkal magasabb lesz bármely más eddigi épületnél. Nem csak az extravagáns luxusépületekre futja azonban a hatalmas bevételekből: Dubaiban például egy helyi Szilícium-völgyet is létrehoztak Internet City néven, amely a Közel-Kelet legmodernebb technológiai központjává szeretne válni.

Mindez természetesen jó üzleti lehetőséget jelent a nyugati, főként amerikai vállalatoknak, amelyek akár exportőrként, akár tervezőként vagy kivitelezőként sikerrel igyekeznek hasznot húzni az ottani fogyasztási és beruházási boomból. A már említett Burj Dubai projektben például 14 amerikai cég vesz részt, a tornyot egy chicagói iroda tervezte, az Internet Cityben ott találjuk a Microsoftot, a Hewlett-Packardot vagy a Ciscót. Emellett a két nagy repülőgépgyártónak, a Boeingnek és az Airbusnak is az egyik legjobb piacot jelenti – Kína és India mellett – mostanában a gyorsan fejlődő közel-keleti térség, nem beszélve a fegyvergyárakról.

De mi lesz azzal a pénzzel, amelyet nem költenek el az Öböl menti országok? Nos, ennek egy részét a korábban felhalmozott tetemes adósságok törlesztésére fordítják, más részét pedig befektetik: vagy a központi banknál tartott devizatartalékok formájában, vagy az olajjövedelmek menedzselésére létrehozott nemzeti befektetési alapok segítségével. Innentől kezdve azonban a petrodollárok meglehetősen homályos csatornákon csordogálnak vissza a fejlett gazdaságokba. A jegybankok jegybankjaként emlegetett svájci BIS maga is elismeri, hogy a felhalmozott olajjövedelmek mintegy 70 százalékának pontos sorsa ismeretlen előtte.

Ami viszonylag nagy biztonsággal kijelenthető, hogy a petrodollárok legnagyobb része amerikai kincstárjegyekben csapódik le. Az OPEC-országoknak közvetlenül kimutathatóan ugyanakkor meglehetősen szerény, 50-60 milliárd dollárnyi állományuk van. Nagyobb részük közvetítők – például londoni pénzintézetek – útján kerül arab tulajdonba. Tekintélyesnek tartják azt az összeget is, amely ázsiai közvetítéssel válik amerikai kincstárjeggyé, miután ezek az országok – Kína vagy Japán – átváltják az olajexportőr országokba irányuló egyre nagyobb kivitelükből származó bevételeiket. Egyes becslések szerint a petrodollárok – európai és amerikai közvetítéssel – az amerikai folyó fizetési mérleg hiányának 20 százalékát finanszírozhatják, így jelentős mértékben hozzájárulnak a jelenlegi kényes globális egyensúly fenntartásához.

Az olajbevételek útja azért is nehezen követhető, mert a korábbi évtizedektől eltérően azok egyre kevésbé landolnak amerikai vagy nyugat-európai bankokban. A 2001. szeptember 11-i amerikai terrormerényletek hatására elfogadott Patriot Act például arra késztette az arab betétesek egy részét, hogy pénzeiket inkább offshore bankokban rejtsék el a terroristák finanszírozása után kutakodó szemek elől. Ezt támasztja alá az is, hogy az utóbbi években megtöbbszöröződött az amerikai bankok tartozása a karib-tengeri pénzügyi központok felé.

Az úgynevezett passzív befektetések mellett azonban van egy másik formája is a petrodollárok visszaáramlásának, mégpedig a vállalati felvásárlás. És bár nyilván itt is számos üzlet közvetítőkön, befektetési alapokon keresztül történik, azért a nyilvánosság előtt is ismertté vált jó néhány nagy akvizíció az utóbbi időben. Ebben is főként Dubai jeleskedett, amelynek a befektetési alapja 1,5 milliárd dollárt fizetett Madame Tussaud panoptikumáért, 1,2 milliárdot a DaimlerChrysler 2 százalékáért, a dubai állami kikötő pedig 5,2 milliárdos ajánlatot tett Nagy-Britannia legnagyobb kikötő- és kompüzemeltetőjére, a P&O-ra. És bár az így felhalmozott összeg pontos nagyságával kapcsolatban csak találgatni lehet, elemzők nem kevesebb mint 1000 milliárd dollárra teszik azt az összeget, amely kötvények, bankbetétek, részvények, ingatlanok és egyéb eszközök formájában a közel-keleti olajexportőr országokból visszaáramlott az importőrökhöz, főként az Egyesült Államokba.